Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Elment a halászlegény

A romániai és az egyetemes sportélet nagy egyénisége távozott a földi életből. A földi vizekről.

Ivan Patzaichin (1949. 11. 26.–2021. 09. 05.) minden idők egyik legjobbja a kajak–kenu-sport kenu versenyszámában. Kenukirályként is emlegették, noha soha nem viselkedett sem királyként, sem hercegként, de még udvari vagy udvaron kívüli arisztokrataként sem. Természet adta tehetség, a családja és közössége életviteli szokásrendjéből élsportolóvá formálódó személyiség.

Etnikailag a Duna-deltai lipován, vagyis többségben oroszországi ortodox bevándorlók alkotta közösség tagja, Vikol és Alexandra fia. A Tulcea megyei Crisan község Mila 23 elnevezésű falujában született. Keresztnevét az orosz ortodox egyháznaptár alapján választották ki a szülei. Családja, rokonsága halászattal foglalkozott, így hát a kis Iván zsenge korától megbarátkozott a csónakkal, bárkával, kenuval. Tizenévesen virtusból versenyzett olyan barátaival, ismerőseivel is, akik élsportolók voltak. Így ment el a híre egészen Bukarestig, a Dinamónak akkor erős kajak-kenu szakosztálya volt. Oda hívták 1967 tavaszán.

Egy év alatt bekerült az 1968-as olimpiára utazó keretbe. A kenu párosok 1000 méteres távján aranyérmes lett Szergej Kovaljovval (Serghei Covaliov). Az ezüstérmes a magyarországi Wichmann-Petrovics páros lett, és az az olimpiai döntő voltaképpen Ivan Patzaichin és Wichman Tamás másfél évtizedes viadalának, rivalizálásának kezdete volt. Az első, de nem utolsó eset, amikor Iván „ellapátolja” Tamás elől az aranyérmet valamelyik világversenyen! Összesítésben a „lipován halászlegény” jött ki jobban a párharcból.

Az Ivan Patzaichin és Wichmann Tamás „kenutusáiból” sporttörténeti szempontból is egyik legérdekesebb, legkülönlegesebb az 1972-es olimpiai döntő (kenu 1000 m, egyéni). Iván úgy győzte le Tamást, hogy előzőleg egyszer már kizárták a versenyből! A selejtezők során eltört Iván evezőlapátja, de a bírák úgy ítélték meg, akkor már túlhaladta a rajttól számított 25 métert, és újrázásra nem adtak lehetőséget. Csonka lapáttal utolsóként „evickélt” be a célba, tetemes hátránnyal. Kizárták, de óvás után engedték a vigaszágra. Onnantól minden futamot fölénnyel nyert, a döntőt is. Öt olimpián (1968–1984) indult, mérlege 1 arany egyéniben, 3 arany párosban, 3 ezüst párosban. Sokszoros világbajnok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük