Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ellobbant tűz (Nekrológ helyett)

Mindig különleges érzés kerít hatalmába, ha pedagógustól kényszerülünk végső búcsút venni. Olyan, mintha a jövőt lopnánk meg. Különösen, ha fiatalon törik derékba az életpálya. Ma már, sajnos, egyre kevesebb azoknak a száma, akik tudatosan lépnek be nevelőként, oktatóként az iskola kapuján. Akik minden gond, nehézség dacára vállalják az igazi nemzet-napszámosa szerepet, s ha „elátkozza (is) százszor Pusztaszer”(Ady), ha fát hasítanak is a hátán, ő halad a megkezdett úton, mert a végén várja a legnagyobb elégtétel, az általa oktatott fiatalok mosolya, hálája, sikeres befutása.

Kikívánkoztak belőlem ezek a szavak, mert mostanában szaporodik azoknak a száma, akiktől végleg el kell válnunk, akik bizony elfáradtak, kidőltek, érezhető űrt hagytak maguk után nem csupán otthon, hanem a tanintézetekben is. És hogy éppen most ragadtam tollat ezek kimondására, annak oka kedves pedagóguskollégánk, Vass Levente Lajos igen korai, hirtelen ellobbanása. Megdöbbentő volt a hír, hisz együtt kezdtük még a tanévet, s mintha megállt volna az idő, amikor tudomásunkra jutott, hogy megállíthatatlanul kikezdte valamilyen kór, amelynek nem tudtak véget vetni. Csődöt mondott az orvostudomány. Nem az orvosok, ők megpróbálták – most már látjuk – a lehetetlent. A bekövetkezett vég után maradt az egyetlen nagy kérdés: miért? 1975-ben született, leírom, hadd lássa mindenkit, mennyire korán következett be a visszafordíthatatlan. A Mikó Kollégium falai között szívhatta magába, s persze, otthon is a pedagógiába vetett hitet, s lépett arra a pályára, amelynek varázsáról, az ezt sokszor megtörő gondokról otthon is tudomást szerezhetett. Bukaresti egyetemi évei alatt és után belekóstolt más, ennél a pályánál sokkal fényesebb lehetőségekbe is, de ő hazajött tanítani, nevelni. És nem akárhogy! Jól emlékszem egyik órájára: József Attila szívszorítóan felkavaró, Levegőt! című költeményét boncolgatta a diákokkal mesteri fokon. Mondták korábban tapasztaltabbak, hogy a pedagógusnál legalább a tudással egyenrangú követelmény az igazi tartás, a diákokhoz való viszonyulás, a hatásos karmester szerepének eljátszása minden egyes órán. Igazi pedagógus csak az lehet, aki vállalni tudja és akarja ezt a karmester-szerepet! Egyik diákjának a világhálón megjelent bejegyzése mélyen megérintett: „Mától egy csillaggal több lesz az égen!”

Bizton állíthatom magam is: mikor belépett a tanáriba, vele együtt jött a mosoly is. Valahányszor kezet fogtunk, azt éreztem erős kézfogásából, hogy mindig számíthatok rá. A diákok szeme ragyogott, ha végigment a folyosón. Jelenség volt! És úgy is suhant el! Mint az ellobbanó tűz! Ám szerencsére nem vitte magával a melegséget, amelyre most oly szüksége van családjának, kisfiának, özvegyen maradt, ugyancsak pedagógus feleségének, a pedagógus-szülőknek, a pedagógus-lánytestvérnek, akinek hűséges őrzője-védője volt a bukaresti egyetemi évek alatt. Milyen furcsa: a Levegőt! mellkas-szorító kicsengése a végső óráiban is kísértette, hisz az utolsó pillanatokban is levegőhiánnyal kellett megküzdenie!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások