Felhívás!

Együttélésre ítélve

Van-e, lehet jövője egy olyan országnak, amely állampolgárai százezreinek még a puszta létét is letagadja? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely semmibe veszi állampolgárai százezreinek az akaratát? Van-e, lehet-e jövője egy olyan országnak, amely hadüzenet nélküli háborút visel állampolgárai százezrei ellen? Íme, három kérdés, amely a román hatalom, valamint annak intézményei és szervei, illetve immár nyíltan magyarellenes intézkedései és megnyilvánulásai kapcsán felmerült bennem. A múlt eseményeinek ismeretében erre pedig csak egyetlen válasz adható. Nincsen!

Éppen ezért történelmi beállítottságomnál fogva már ifjú fejjel elcsodálkoztam a Romániában akkor még burkolt, de jól érzékelhető magyarellenességen, amelynek gyökerei Erdély bekebelezéséig nyúlnak vissza. Bukarestben ugyanis az első pillanattól a magyar ajkú lakosságtól való megszabadulásra törekedtek, és e cél elérése érdekében gazdasági, politikai és nyelvi eszközöket egyaránt bevetettek. Az utóbbi 100 esztendőben pedig csak a módszer változott, a szándék maradt.

Ez viszont arra utal, hogy az ország vezetői és azok tanács-adói nem ismerik az emberiség múltját. Vagy legfennebb úgy gondolják, hogy az örökérvényű törvényszerűségek alól Románia kivétel marad. Annak ellenére is, hogy számtalanszor bebizonyosodott: gyűlöletre és elnyomásra nem lehet jövőt építeni. Hatalmas birodalmak estek szét és tűntek el a történelem süllyesztőjében amiatt, hogy öntelt urai nem voltak hajlandók ezt tudomásul venni.

Értetlenül állok tehát az újabb és újabb, ellenünk gerjesztett gyűlölethullámok verésében, amelyek lassan, de biztosan szétmállasztják az országot, amelyben élnem adatott. Hiszen a világ eme huzatos szegletében, népek vándorútján eddig csak olyan állam tudott megkapaszkodni, amelyik a szomszédjaival szövetséget kötött. Amelyik a területén élőknek börtön helyett hazát biztosított. Amelyik üldözés helyett megbecsülte a nemzetiségeit. Amelyik megértette, hogy együttélésre vagyunk ítélve, ezért nem gyengíteni, hanem erősíteni kell egymást. És eme tény nem fog megváltozni az elkövetkező időszakban sem.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 15., 7:32
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Kocsis István nagyon találóan határozta meg a román politikum “ars poeticáját” a “Történészek a kereszten”c. regényében: -“Célunk a román sajátosságok védelme. Ha a történelemhamisítás román sajátosság, akkor megvédelmezzük a történelemhamisítást! Kényszerűségből tesszük. Nem nézhetjük tétlenül, hogyan magyarosodik a lelkünk. De célunk a magyarosodás megakadályozása mellett a románosítás. Igazságtalanul sújtotta-e Trianon a magyarságot? Ha őszinték vagyunk, akkor csak azt válaszolhatjuk, hogy igen. Igazságtalanság, hogy Romániának Magyarországból kétszer akkora terület jutott, mint amennyi az etnikai elv alapján járt volna neki? Igazságtalanság. Mikor válik ez az igazságtalanság igazsággá? Amikor az egész Romániához csatolt terület megtisztul a magyaroktól. Miért válik ezzel igazsággá? Mert akkor igazságos voltát többé senki sem kérdőjelezheti meg.” -Ezért “fújnak egy követ” a román pártok, ha magyar ügyről van szó, függetlenül, hogy milyen politikai vonulathoz tartoznak!