Felhívás!

Egy végtelenül szomorú ügy

A Szent Ferenc Alapítványt harminc évvel ezelőtt, 1993-ban hoztuk létre a tömegesen kolduló, bajban lévő gyermekek megsegítésére. (…) A közel harminc év alatt több ezer gyereket fogadtunk be és segítettünk abban, hogy megvalósítsák álmaikat, illetve példamutatóan megállják a helyüket az életben.

Az alapítvány felelős vezetőjeként a legtöbb munkatársamat személyesen fogadtam be nevelőszülőnek, továbbá a felelős munkatársaimmal folyamatosan személyesen látogatjuk az otthonokat, hogy vigasztaljuk, bátorítsuk, ellenőrizzük a gyerekeket és a kollégákat! Egy ilyen út alkalmával pattant ki a gyanú K. Sz. viselkedésével kapcsolatosan. A gyermekek megfogalmazott vádjára – ahogyan az egyházi törvények is bennünket köteleznek – személyesen mentem még aznap a hatósághoz, és kértem, hogy az alapítványtól független, erre szakosodott szervek vizsgálják ki a felmerült gyanút.

(…) A román ügyészség alapos munkát végzett, minden jelenlegi és már kirepült gyereket felkerestek, kikérdeztek az ítélet meghozatala előtt. Fontosnak látom hangsúlyozni, hogy a magányos bűnelkövetőn kívül egyetlen kollégát és a Szent Ferenc Alapítványt sem marasztalta el a törvényszék.

A megrázó esetet követően azonnal belső szerkezeti változtatásokat alkalmaztunk a nevelők kiválasztásában és rendszeres ellenőrzésében, továbbá folyamatos képzéseket biztosítunk számukra annak érdekében, hogy gyermekek védelme maradéktalan legyen. Ezzel összhangban a gyermekek számára folyamatos internet-hozzáférést és telefonhasználatot biztosítunk, mindannyiuknak megadtuk a kiskorúak védelmére szakosodott hivatal elérhetőségét is.

Hálás vagyok a munkatársaimnak, mivel az ügy súlyosságának megfelelően minden létező eszközükkel támogatták a hatóságok munkáját. Szívből remélem, hogy gyermekeink békés fejlődését semmi nem fogja megzavarni.

Őszinte megrendüléssel,

Böjte Csaba, a Szent Ferenc Alapítvány elnöke

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.