A humornak nem szabad meghalnia!
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
A lángososhoz érve vettem észre, hogy nem lesz könnyű dolgom elérni a célomat. A zöldségpiacnak hűlt helye, ásó-fúró gépek, sárban dagasztó, ideges munkások. Az egyik cipőstandos férfi felém sandított, majd félmosollyal közölte, sajnos körbe kell kerülni. Nyávogó hangon jött ki a számon, amit csak magamnak szántam, hogy óh, basszus, annál azért jobban sietek. Mármint időm az volt, mint a tenger, azonban az izgatottság hajtott. Megkaptam a fizetésem, amiről tudtam már hónap elején, hogy az első, saját kezűleg készítendő pulcsim fonalára fogom költeni. Szóval nekem azonnal, a legrövidebb úton oda kellett jutnom a kis üzletbe. Odasúgta a helyzetet nyíltan élvező úr, hogy gyors léptekkel, feltűnés mentesen haladjak át a munkaterületen, majd a méteráru előtti rácsot elmozdítva kijuthatok a turkálókhoz.
Rámosolyogtam, felmértem a rám váró terepet, nem magyaráztam el neki, hogy a fene jött turkálni. Megvillogtattam fogaimat az egyik mérnöknek, majd egy elnézést, bocsi és sajnálom után lábujjhegyen átugrándoztam a latyakos földtúrásokon. Berobogtam a kis butikba, majd mondtam, hogy a legsötétebb kék fonalból szeretnék, csak fogalmam sincs, mennyi kellene egy pulcsihoz, duplaszálas kötéssel. Jött is a válasz: „mondd meg anyukádnak vagy nagymamádnak, hogy ebből a fonalból elég egy szál is”. Kitört egy kis nevetés belőlem: ja, őket nem nagyon fogja ez érdekelni, ugyanis nekem kell. Elkerekedett az eladó szeme.
Pontosan úgy nézett rám, mint bárki más, amikor halál nyugodtan közlöm vele, hogy kötök. Jesszus, átmentél nagymamába – jön a válasz. Igen, kedveskéim, csak a nagymamák kötnek, horgolnak. Úgy vannak bekódolva a nők, hogy ha betöltik a hatvan évet, egy nap csak leülnek egy szappanopera elé, majd pörög a tű, fogy a fonal, nő a sál. Nem fiatal korukban tanulták el az ők mamájuktól, nem-nem, erre semmi szükség, jön az magától. De figyelem, csak és kizárólag hatvanon túl!
Nos, nem érzem magam sem vénasszonynak, az életem sem unalmas. Egyszerűen szeretem kikapcsolni az agyam anélkül, hogy valamilyen képernyőt bámulnék. És nincs menőbb egy házilag készített sapinál, csak mondom.