Felhívás!

Egy főszerkesztő halálára

Az utóbbi hatvan év egyik legjelentősebb erdélyi magyar kultúrpolitikusa hunyt el a napokban Budapesten. Bodor Pál az anyaországban is rendkívüli pályát futott be, számunkra az azt megelőző kolozsvári és bukaresti évtizedei teszik igazán emlékezetessé. A kiváló tollú publicista és író tulajdonképpen főszerkesztői tevékenységével emelkedett a kisebbségi politikusok első sorába, része volt a legfontosabb döntésekben, ezek talán legjelentősebbike az az alku volt, amit a történelem egy kivételes pillanatában, a hatvanas évek végén a román pártvezetéssel sikerült kötnie a belőle, Domokos Gézából, Huszár Sándorból és pár társukból álló magyar értelmiségieknek a másfél milliós népcsoport képviseletében. Az egy-két évig tartó olvadás, eredményei révén, két évtizeden át tartotta a lelket az erdélyi magyarokban, ezért voltak a diktatúrák idején oly létfontosságúak eme kivételes pillanatok. (Tán három-négy volt belőlük eddig a román impérium alatt.)

Én itt mint volt munkatársa, aki sajtós pályára lépésemet is részben neki köszönhetem, kivételes főszerkesztői teljesítményéről szeretnék megemlékezni. Azzal állította ugyanis a maga meggyőződése mellé az embert, hogy hagyta, tehetségét bontakoztassa ki szabadon, ezzel a tévé magyar adásának alapítójaként és vezetőjeként jó évtizeden át kiváló riporterek sorát nevelte fel. A hétfő délutáni tömbösített adás nézői – akkor szó szerint százezrek ültek a képernyők elé – emlékezhetnek Aradits László, Csáki és Boros Zoltán, Huszár Irma és sok más riportjaira, műsoraira, filmjeire, interjúira stb.

A szabad választás kötése a legerősebb közéleti meggyőződés dolgában. Azt, ami megyénkben megtörtént, hogy nem író csellel családi tulajdonba vesz egy eredetileg közösségnek alapított lapot, egzisztenciális kényszerhelyzetet teremt, majd funkcióval vásárol meg publicistát, és teszi a maga mondanivalójának szócsövévé, botrányosnak tartotta volna, mint ahogy az is. Az autonóm egyéniségek lehetnek igazán meggyőzőek a nemzeti önrendelkezésért folyó küzdelemben is, mert nem szajkóként mondanak fel egy leckét, hanem saját szabadságukat vívnák ki és osztanák meg olvasóikkal.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.