Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak.”

Orbán Viktornak a november 14-i Fidesz-kongresszuson elmondott beszéde hónapokra biztosíthatna szellemi muníciót e rovat számára. Nem fogok élni a lehetőséggel, mert mindig történik valami a magyar közéletben, amit lehetetlen szó nélkül hagyni, de azért egy gondolatsorra még visszatérnék.

„Ellenfeleinkről minden eleganciára törekvés mellett is csak a legrosszabbakat mondhatom. De inkább nem mondom, helyette hallgassuk Mikszáthot: „A túloldalon politikai svindlerek, erkölcsi halottak és nagyravágyó üresfejek zagyvaléka, nem pedig a magyar nemzet politikáját a magyar nemzet politikájával ellenőrző oppozíció.” Na, hát milyen megosztó ez a Mikszáth?! Én nem érzek magamban ekkora bátorságot, és csak annyit fűzők hozzá, miközben a mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz, a baloldal politikájával azok is rosszul járnak, akik rájuk szavaznak.”

A Mi Hazánk maroknyi, az 5%-os küszöböt remélhetőleg elérő, nemzetben gondolkodó csapatát leszámítva pontosan az a helyzet, amit Mikszáth anno leírt. Illetve valamivel rosszabb.

Mikszáth idejében ugyan már nyújtogatta csápjait a szabadkőművesség a politika felé, de nem fonta azt teljességgel át. Meg merem kockáztatni, hogy ha voltak is saját kapura játszó, idegen zsoldban dolgozó figurák az ellenzék soraiban, nem ezek alkották annak többségét. Ma az ellenzék nyíltan idegen érdekeket szolgál, Márky-Zay arcpirulás nélkül fogad hűséget az Új Birodalomnak, Brüsszelnek, az egész baloldal egy, a keresztény fehér kultúra felszámolását célul kitűző nemzetközi politikai bűnszövetség része, mely a legeszementebb dolgokra is képes a megbízóknak való megfelelési igyekezetében, lásd a ferencvárosi szivárványszínű, térdeplős BLM szobrot, vagy a „roma lives matter” Momentumos kezdeményezést.

Ezeknek semmi nem szent, ezek éppúgy rájátszani igyekeznek a talán csökkenőfélben levő magyarellenes cigány rasszizmusra, mint Egyesült Államokbeli megbízóik a fehér ellenes néger rasszizmusra. Mindezt természetesen úgy, hogy közben rasszizmus elleni szólamokat zsolozsmáznak.

Reméljük, a próféta szólt Orbán Viktorból, aki ekként zárta beszédét: „És hiába áll elénk a teljes baloldal, Brüsszel és Soros György egész hadserege, együtt a legvastagabb falon is át fogunk menni, és újra győzni fogunk.”

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük