Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az úgynevezett magyar és más néptömegek

Talán elzúgott már a szóvihar parlamenti képviselőink feje felett, mely bősz hangon követelte, hogy tegyék le a nagy esküt ama tételre, miszerint Erdély mindig is a többségé volt (s amit persze úgy kell a politika nyelvére lefordítani, hogy „mindig is az lesz! — attól függetlenül, milyen volt a régió valódi múltja”) – szóval remélhetőleg elülnek a mesterségesen felkavart indulatok, s a következő kirohanásig kis csend köszönt be, ismétlődő jelenségként viszont nem érdektelen a fejleményt közelebbről szemügyre venni.

Benne bizonyos históriai törekvések virulens újratermelődése figyelhető ugyanis meg, s lehet maga a nagyhangú képviselő is elcsodálkozna azon, hogy nem csupán a 19. századi nacionalista történészek tézisei, de a kommunizmus idején kikotyvasztott elméletek is visszaköszönnek felszólalásában.

A hatvanas évek közepén, a Varsói Szerződés államainak csehszlovákiai beavatkozása és a román elutasítás nyomán kezdték ugyanis kidolgozni azt a teóriát, mely új viszonyulást jelentett a nemzeti kisebbségekhez, az akkor együttélő nemzetiségnek hívott közösségekhez is. Eme pártos történészek akkor sütötték ki, hogy a más nemzetiségűek körében különbségek kell tenni az ún. néptömegek és azok politikai elitje közt, s hogy utóbbiakat leválasztva a „haladó értelmiség és nép” tömegé­ről idegen hatalmak rosszindulatú, románellenes ágenseinek kell bemutatni.

A román egységtörekvéseket a vezérkultusz jegyében egészen Burebistáig vezették vissza, s ebben a más nemzetiségű „népet” – miközben az elitet kimondott ősellenségnek – önként csatlakozott szövetségesként tüntették fel, emlékezetem szerint esetünkben legalábbis a bábolnai felkelés korától. Székely őseink sem jártak jobban, e tételt városunk főterén még a lovasszobor is megtestesíti.

Milyen olvasmányokat ajánljunk a nagyhangú honatyának? Lucian Boia, Dragoș Petrescu, Dennis Deletant idevágó dolgozatait? Francesco Zavatti írt róla nemrég a Cuadernos de Historia Contemporanea-ban, de román szövegek is hozzáférhetőek az interneten… <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás