Felhívás!

Anyaföld a talpunk alatt

Mind a mai napig Szent György ünnepe, április 24-e a tavaszkezdetet jelenti. Az állattartók életében a legeltetés kezdetének az időpontja. A paraszti kalendáriumban ehhez mérhető szeptember 29-e, Szent Mihály napja. A következő évi idényre szóló pásztorfogadás is egyes helyeken már ekkor megtörtént. Tájainkon is Szent György napjához igazodva vonul ki ember és nyáj a legelőre, hiszen bárhogyan is alakul az éghajlat, itt kell lennie ekkorra – egy hosszú, nehéz telet követően – a kikeletnek… Kitágul a világ a jószág számára, igazán elemében kezdi érezni magát az alig felcseperedett bárány is, ahogy a Zengő ABC-ben elhangzik: „Bari bég a zöld gyepen.”

Valami megfoghatatlan erő indította egykor a kisgyermeket is, aki voltam, a zöld gyep, az ott nyíló színes tavaszi vadvirágok felé. Egyszer óvodából hazafelé tartva egy-két szomszéd legénykével ki is kötött egy útba eső zöld „szigeten”, s bizony még a rá váró otthoni ebédről is megfeledkezett. Szent György napja után történhetett az eset. Abban az időben a falusi gyermek is számon tartotta ezt a napot, sőt alig várta, mert tudta, hogy ezt követően nyári „üzemmódra” válthat, azaz járhat-kelhet mezítláb úton-útfélen, selymes réten, mezőn s legelőn, mint ama táncoló, szökdelő bárányok – egy kölcsönzött jelzővel élve – fűhúzó áprilistől szeptemberig kinn a szabad ég alatt.

Gyorsan megszabadult hát az újonnan vásárolt könnyű nyári lábbelitől, hogy minél közvetlenebbül, talpán keresztül érezze a sarjadó füvet, az új életet. Gyermekláncfüvet s egyéb kis „teremtményeket” gyűjtögettek, vagy csak egyszerűen figyelték a szemük előtt történő csodát. Aztán a nálunkfelé cikóriának nevezett növény hosszú, üreges virágszárából nyakláncot ügyeskedtek, aranysárga virágzatával díszítkeztek, s hancúroztak még egy ideig.

Ahogy a „legénység” minden terv nélkül kötött ki a „szigeten”, ugyanúgy hagyták el azt, s ért haza hősünk is mezítlábasan, új cipő nélkül. Feje fölött a nap, talpa alatt a föld. Volt is nagy csodálkozás és méltatlankodás édesanyja részéről! Ez volt talán első ösztönös szakítása a civilizációval. Úgy látom, a szarvassá változott fiúk esete állott fenn, akiknek szája – úgymond – nem iszik pohárból, csak tiszta forrásból…

Bizonyára nem is lehet mély kapcsolata az emberfiának az anyafölddel, ha azt nem érezte legalább egyszer igazán a talpa alatt!

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások