Felhívás!

Amíg élek, hugica maradok

Ha az ember lányának nagyobb fiútestvére van, az olyan, mintha két édesapja lenne. Védelmező apukából meg persze sosem elég, de gyakran egy is soknak tűnik. Az én bátyám maga a csoda, a legnagyobb szerencsém az életben. Ezt még akkor sem érzem másképp, amikor már nagyon-nagyon benne van a magánszférámban.

Négyéves pindur volt, amikor megszülettem, de éjjelente, ha felsírtam, ő altatott vissza. Megtanított focizni, még többet focizni, de írni-olvasni is. Ott volt mellettem, mint egy bástya. Segített a pályakezdésben, támogatott anyagilag is, de a vállát is adta, ha sírni kellett. Most már lassan 10 éve nem élünk egy födél alatt, hosszú ideje egy országban sem, de név szerint „ismerjük” egymás kollégáit, tudjuk a másik napi rutinját, amibe szigorúan beletartozik minden este a videóbeszélgetés.

Sokan nem értik azt a kapcsot, ami minket összeköt. Elkerekedett szemmel bámultak, amikor kamaszként együtt buliztunk, de manapság is fura sokak számára, miért olyan egyértelmű nekem, hogy ha ő egy évben egy hetet itthon van, akkor én nem tervezek más programot, mint otthon lenni, semmit tenni vele. Ha ő költözik, én repülök hozzá bútort összeszerelni. Ha én autót szeretnék vásárolni, ő már bújja is az internetet, keresgél, megszakért. És ilyenkor nincs más kifogás, nincs jobb program. Ha elkezdődik, ha véget ér egy kapcsolatunk, arról elsőként tud a másik. Na és akkor el is érkeztünk a fiútestvér árnyoldalához…

Egy kapcsolat csak úgy nem kezdődik el az életemben. Sem baráti viszony, sem szerelmi. Nincs az a férfi a földön, aki számomra megfelelő, nincs az az emberi lény, akitől ne féltene. Óv attól is, akitől talán nem is kellene. Mindig kacagtam magamban, amikor bemutattam otthon valakit, az meg félt a szüleimtől. Ha-ha, anya, apa kismiska, tesómat nem fogod meggyőzni, ha felsorakoztatod az ebédlőasztalra a galaxis összes csillagát sem.

Igen, az én testvérem az a fajta, aki szíve szerint elkísérne minden randevúra, aki szemrebbenés nélkül kézbe veszi a Tinderem, és ha elkeserednék, megveregeti a vállam: „ne aggódj, keresÜNK egy jó társat neked”. Mintha csak azt mondaná, nyugi, kapunk majd egy kényelmes cipőt.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások