Felhívás!

Álmoskönyvi fejtegető

Fura nyilatkozatot adott Derzsi Sámuel vállalkozó az Erdővidék ez évi első számának. Azt mondja: egyáltalán nem tartja etikusnak, és nem tudja elfogadni, „hogy az egyik megyei lap az én megkérdezésem nélkül hozta le a polgármester jelöltségemet” (sic!). Ez a lap nyilván a Székely Hírmondó, és segítünk értelmezni a kissé zavarosra sikeredett mondatot: Derzsi úr azt fájlalja, hogy nem kértük ki az engedélyét azon – mint hangsúlyoztuk, nem hivatalos – információnk közzétételéhez, miszerint ő ismét indulni kíván Barót város polgármesteri székéért.

Lord Northcliffe óta közismert, hír az, amit nem akarnak, hogy megtudj; minden egyéb csak reklám. Valamikor a fejlécünkön is ott szerepelt egyfajta jelmondatként. Nos, engedtessék meg egy magát valamirevalónak tartó napilapnak, hogy ne csak sajtóközleményekkel vagy az elöljárók okoskodásaival tömje olvasói fejét, hanem időnként olyasmiről is írjon, ami esetleg tényleg érdekli őket. Saját hírforrásaira támaszkodva. És anélkül, hogy valaki engedélyt adna rá. Egyébként olyan nagyon nem „lőttünk mellé”, hiszen Derzsi úr lehetséges polgármester-jelöltként okítgat minket a szóban forgó hetilapban.

És nem csak ennyivel! Folytatjuk: „Azt sem tudom elfogadni és visszautasítom, hogy ugyancsak az a lap összekötötte személyemet aktuális pártpolitikai eseményekkel…” Hogy micsoda??? Mindössze arra emlékeztettünk, hogy jó pár évvel ezelőtt az EMNP jelöltjeként szeretett volna parlamenti képviselő lenni, majd ugyanazon szervezet megyei elnöki szerepkörét is betöltötte. Hol lenne itt az „összekötés”? Hát az „aktuálpolitikai esemény”? Elképzelhető, hogy számára fájó emlék az ominózus politikai szerepvállalás, de amiért felidéztük, attól még nem kellene újból átélnie.

Az álmoskönyvek szerint nem jelent jót, ha egy közéleti vezetői szerepre készülő személy viaskodni akar a sajtóval. Aki ugyanis felelőtlenül pufogtat, óhatatlanul céltáblává válik. De ez legyen a Derzsi Sámuel gondja – az újságíróknak jól jön, ők ebből élnek.

Az viszont már a mi gondunk, ha hónapokkal a választási kampány előtt az elöljárói tisztség felé kacsingatók máris mellébeszélnek, „megvezetnék” a választópolgárt, megszabnák, mikor mi jelenhet meg róluk, és mi nem. Mert mi történik, ha véletlenül nyernek?

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások