Felhívás!

Álarcainkról

Azon gondolkodom már jó ideje, hogy mi rejlik az álarcok mögött, amelyeket mindannyian előszeretettel hordunk, nyilván védekezésképpen, és amelyeket valamiért olyan nehezen veszünk le. Vagy mindenkiben keressük a jót és az értéket, és hisszük, hogy mindenkiben ott lapul, vagy félve kémleljük, hogy ki az, aki a valódi arcát mutatja, és ki az, ki álarc mögül kémlel. Ez viszont odavezetett, hogy bizonytalanná váltak emberi kapcsolataink, megkérdőjelezve hallgatjuk embertársainkat, és egy szűrőt próbálunk felállítani, vagy inkább egy szögesdrótot lelkünk kapujába, hogy megóvjon minket a bántó dolgoktól.

Mindezek ellenére én hiszek abban, hogy az ember jó. És igyekszem ezt keresni mindenkiben, és bárkinek új esélyt adok – akármennyi földre huppanás után is –, hogy bebizonyítsa, ő tényleg jó. Ezt nevezhetjük naivitásnak is, de én már öltöttem magamra álarcot, és eljátszottam az erős, megközelíthetetlen, magabiztos nőt, és végül olyan hevesen dobtam le magamról ezt a nehéz és fullasztó maszkot, hogy még én is megrémültem tőle. Úgy gondolom, felesleg maszk mögé bújnunk, mert aki igazán ismer, aki meg akar ismerni, az átlát minden szitán.

A maszk mögül is látszik a szem, ami mindent megmutat. Ott van benne a csillogás, a figyelem, a szeretet, a szerelem, a vágyakózás, a bűntudat, a fájdalom. Minden. Csak néha rosszul olvassuk őket, mert valami másba akarunk hinni.

De nem hibáztatok senkit, hiszen ezt hozza a mai világ. Mindeközben tombol a háború, az embereken nem látni empátiát, helyette ott a rosszindulat, az irigység, és sokan felsőfokú diplomát szereztek abból, hogyan tegyék tönkre embertársaik lelki világát.

Pedig nem vagyunk ilyenek, igazából senki sem ilyen! Fogjuk a maszkokra.

Szerintem mindannyian vagyunk annyira erősek, hogy levegyük ezt a bizonyos színes vagy színtelen maszkot, majd egymás felé fordítsuk fejünket, elmosolyodjunk és kimondjuk, hogy csalódás ide vagy oda, az álarc úgyis tévútra visz.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.