Ajándékborvíz a románoknak!

Sorban állás a borvízforrásnál, szerre tartjuk flakonjainkat a háromosztatú kifolyó alá, s – szólni is illik valamit ily testközelben – nem győzzük dicsérni székely földünk bőven ömlő ingyen ajándékát.

Megáll egy hölgy mögöttünk, imént szálltak ki társával a kocsiból a csődület láttán, s messziről jöhettek, ha nem egészen értik, mi történik. E bună apa de băut? – kérdi némileg bizonytalanul, mire egyikünk rávágja:

– Nu e bună! – jelenti ki egy fintorral az arcán. – E grozavă!

Mi többiek pedig helyet csinálunk műanyag palackjának, hadd lássa, mennyire fenntartások nélkül nagyvonalú az Isten népével, s mennyire nem bánjuk, ha erről más is tudomást szerez, miközben egyikünk megjegyzi (legközelebb tisztázom majd, saját kútfejéből vagy amolyan népi közvélekedés és bölcsesség lenne-e), szóval azt találja mondani egy atyafi:

– Ezeknek az oláhoknak ki kellene osztania pár liter borvízajándékot a székelység, ingyen, azzal a kéréssel, ne gáncsolják tovább az autonómia kiépítését, s vegyék rá erre képviselőiket is…

Az arcokon átfutó mosolyokból ítélve osztatlan a siker, különösen, hogy az iménti hölgy kimondott elismeréssel kóstoltatja meg társával is a „grozavă” italt.

Nem tudhatom, szeretik-e boncolgatni a hasonló kiszólásokat, ez mindenképpen megérdemelné akár javaslatként is, de főleg tartalma miatt. Pontosan azért negatív az utóbbi harminc év mérlege, azért sikkadt el a rendszerváltás a kisebbségpolitikában, mert saját társadalma továbbépítésében akadályozzák eme istenadta népet immár harmincnál is több éve, s emiatt jóindulata kinyilvánításában is gátolva van.