Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A tolvaj támadása

Bukarest 1-es számú kerületében egy bizonyos Clotilde Armand nevű hölgyet választották meg polgármesternek. Hatalmas botrány árnyékolja be az eredményt: Clotilde Armandot ugyanis lopással-csalással vádolják. Előkerült egy filmecske, amelyen látszik, hogy ő asszonysága és még három úriember éjjel bejut abba a hatóság által őrzött terembe, ahol a szavazólapokat tartalmazó zsákokat tárolták. A filmecskén látni lehet, hogyan keresgélnek, majd kiemelnek egy zsákot, szétbontják, elviszik, és másik zsákot tesznek helyébe.

A bizonyítékok láttán a polgármesterasszony támadásba lendült a sajtó ellen. Mondván, nem az a kérdés, hogy mit keresett ő abban az órában a teremben, hanem az, hogy ki adta ki ezt a filmet a sajtónak? Hiszen nekik azt mondták, a kamera ki van kapcsolva…

Meg sem lepődünk ezen, itt, Romániában mindent lehetséges. A hatalmi fennhéjázás elöntötte a politikai elitet. A választási küzdelemben a szerencsétlen emberek azt hiszik, hogy az akaratuk érvényesül. Ne legyünk naivak. A politika diktál. Ez történt most is. Napok teltek el, s nem történt semmi, a hölgy megnyerte a meleg bársonyszéket.

Véget kellene vetni az ország hamis hagyományának, és végre szükség lenne egy valóságos erkölcsi forradalomra Romániában! Látom ezt a hatalmas csalást, és nem történik semmi. Az ügyészség, törvényszék… Valaki tesz valamit? Nem.

Nekem viszont nem telik el egy napom, hogy ne jutna eszembe Beke István és Szőcs Zoltán, az a két, ártatlanul terroristának nevezett, elítélt, börtönben tartott drága magyar ember. Esetükben gyorsan, igazságtalanul tudott dönteni a bíróság. Ellenben hallgat a bizonyított, látható csalás esetében, mert az nem itt, Háromszéken történt!

Orbán Barra Gábor, Sepsiszentgyörgy

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük