Felhívás!

A temesvári csoda

Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor Romániájában az 1980-as években elviselhetetlenné és emberhez méltatlanná vált az élet. A legalapvetőbb élelmiszereket és szükségleti cikkeket nélkülözve, nyomorúságos körülmények között, fizikailag és szellemileg kiéheztetve, lélekbénító félelemben és rettegésben tengődtünk egyik napról a másikra. És a magyarok esetében mindehhez súlyos nemzeti elnyomás is társult. Az akaratától és véleménynyilvánítás szabadságától megfosztott, eszközzé alacsonyított nép pedig meghúzta magát, és mélyen hallgatott.

Ebben a kilátástalan helyzetben törte meg az országra erőszakolt nyomasztó csendet Tőkés László fiatal temesvári református lelkész, és fedte fel a hazugságokkal elkendőzött igazságot. Erre a Magyar Televízió Panoráma című, 1989. július végén sugárzott külpolitikai magazinja teremtette meg a lehetőséget. Ebben ugyanis Isten elhívatott szolgája a vele beszélgető főszerkesztő, Chrudinák Alajos és általa a világ elé tárta a romániai tragikus valóságot.

Amint az várható volt, az interjúnak rá nézve súlyos következményei lettek, amelyek végkifejleteként 1989. december 15-én el akarták őt távolítani a városból. Ezt megakadályozandó, hívei élő láncot vontak a belvárosi parókia, valamint templom köré, és idővel baptista, ortodox, valamint más felekezetűek, illetve nemzetiségűek is hozzájuk csatlakoztak. A félelem falai leomlottak, és a hírhedt román titkosrendőrség (Securitate) fenyegető jelenléte ellenére másnap hatalmas tömeg hullámzott a helyszínen.

December 17-én már 100 ezren vonultak utcára, és a Tőkés László melletti kiállás kommunista- és Ceauşescu-ellenes tüntetésbe torkollott. A hosszú évtizedek nyomora és megaláztatása okozta keserűség utat tört magának, az ellenszegüléssel méltóságukat visszanyert embereket többé már nem lehetett térdre kényszeríteni. Géppisztolysorozatokkal és közéjük taposó tankokkal sem.
A vérfürdő ellenére Temesvár tartotta magát. A benne kipattant szikra december 20-án nagyvárosok sorát, majd 21-én Bukarestet is lángra lobbantotta, ami végül a gyűlölt diktátor és rendszere bukásához vezetett. A népharag kiteljesedését Temesvár soknemzetiségű lakóinak a bátorsága, elszántsága és összefogása tette lehetővé.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. december 17., 8:54
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Bedö Úr nagyon el van tévedve, ha azt hiszi, hogy ez ilyen simán ment. Ez az egéssz a külföldi titkos szolgálatok munkája volt, csak egy kicsit félre sikeredett.Az óta is van félelem, van nyomor, van nemzetiségi elnyomás és még sem történik semmi. 30 év után ott vagyunk ahol a mádi zsidó.

  • User
    Dátum: 2020. december 17., 11:27
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Lehet itt titkosszolgálatozni, manipulációzni, bagatellizálni, de akik december 15 és 21 között Temesváron aktívan részesei voltak az eseményeknek, nem éreztek semmiféle megvezetést. Büszkén vállaljuk azt amit tettünk! Ami utána történt, azt ne írják a mi rovásunkra! Tisztelettel: Szabó János.

  • User
    Dátum: 2020. december 17., 16:45
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A titkosszolgálatok, pontosabban a Securitate bizonyos szárnyai december 21-én kezdték fokozatosan átvenni az irányítást és ez 22 –én az Iliescu és társasága által végrehajtott hatalomátvételhez vezetett. De én most nem erről, hanem Temesvár bátor lakóiról írtam, akik puszta kézzel szembeszálltak a diktatúra állig felfegyverzett pribékjeivel és sokan közülük életüket áldozták a szabadságért. Ez tény és egy olyan hőstett, amit kicsinyíteni, alábecsülni, netalán letagadni nem csak bűn, hanem aljasság is! És az áldozatok emlékének a megcsúfolása.