Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A sokkterapeuta

Megelőzve a felfüggesztésével járó belpolitikai felfordulást, Johannis államfő eleget tett alkotmányos kötelezettségének, és fejét vette a korrupcióellenes ügyészségnek. Bár sokakat meglepetésként érhetett Kövesi menesztése, az alkotmánybírósági határozat óta a döntés elodázásán, az időhúzáson túl nem igazán maradt más választási lehetősége az elnöknek. Ezt pedig addig húzta, míg húzhatta: véletlen vagy sem, az államfő épp aznap írta alá Kövesi menesztését, mely nap a kormánytöbbség már dönteni gyülekezett az ő felfüggesztésének ügyében.
A fenti történést így kétségtelenül a pártpolitikai küzdőtér egyik csatajeleneteként is lehet ábrázolni, miszerint hétfő délelőtt beérett a szociáldemokraták és liberális-demokrata szövetségeseik eltökéltsége: Johannis meghátrált, mentette a saját bőrét, cserébe pedig beáldozta a korrupcióellenes harc bajnokát.
Él a gyanú azonban, hogy az igazság, mint mindig, ennél az egyoldalú magyarázatnál azért jóval összetettebb. Mert inkább tűnik ez a menesztés a kormánypártok és ellenzéki erők közötti csöndes egyezségnek, kompromisszumnak, semmint az egyik fél a másik felett aratott győzelmének. A pártharcos logikát felülíró felismerés a következő lehet: a demokratikusan megválasztott tisztségviselők belátták, hogy Kövesi önkényes, ellenőrizhetetlen, és annak konokul ellenálló különutas – populista retorikával fűszerezett – ügyészi szerepvállalása a nyilvánosság elé tárt titkosszolgálati együttműködések visszfényében kockázatot jelentenek az igazságügyre, a jogállamra, az alkotmányos rend demokratikus működésére. Arról nem is beszélve, hogy hiteltelenné vált személye ezek után továbbra is politikai síkra terelné, így teljességgel kompromittálná a korrupcióellenes harc folytatását.
Mert a személycsere, a menesztés nem jelenti azt, hogy Romániában a korrupcióellenes harcot is felfüggesztették volna. A DNA intézménye továbbra is működik, az ügyészek folytatják munkájukat, még az újraszabott Btk. keretei között is. Így a végén még az is kiderülhet, hogy az igazságügy úgyis elvégezheti a feladatát, hogy közben nem ront rá a jogállamra, vagy mint a Kövesi koordinálta sokkterápia a román pártrendszerre.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük