A rogyadékok és hősök emléknapja

A kommunista rendszer(-ek) áldozatainak napja. Magam is beleszédülök a sok ünnep között, föltartom itthon kitárt tíz ujjamat az égi plafon felé, és világhírű magas tenorok jutnak eszembe. Jönne már süvöltve bár egyik, és üvöltené bele a lerongyolódott demokráciás Európába: hány ország és hány millió áldozat jöhet szóba, tisztelt szervezők? És mi lesz azokkal a kommunista vezérekkel, akik ma is azon a kenyéren élnek palotákban?

Elfogult vagyok ellenük, mert élek, túléltem azt a rendszert, amely figyelmeztető ünnepet is termelt a szocializmusnak becézett kommunista rohadalom uralma idején. És ki a megmondhatója, ki a válogató ezen a szörnyű évfordulón? Mert naponta találkozunk itthon olyan erdélyiekkel, szekusokkal stb., akik közvetlenül az áldozatok keresztfái alatt köptek népre, nemzetre… Az igazat keresem, és igen-igen nehéz a román fasizmus után a román kommunista übermenschek jelenlétében keresnem okokat és okozókat, hiszen rajtam ma is elcsattanhat az ostor, mert a román kommunista nacionalizmus ma sem kolostor.

Őszinte tiszteletem azok sírhantja és lábnyoma iránt, akik odalettek itt is, Budapesten is, annyi más országban. És van-e jogunk meg bátorságunk zászlót, feszületet meghajtanunk emlékük előtt Erdélyben? Márton Áron római katolikus püspökünk nem kaphat szobrot mindenütt, ahány börtönben, haláltáborban megérintette rabtársait. Mármint Romániában. Mosolya jusson eszünkbe, meg apáink, anyáink mosolyai.

Vers jut eszembe a retteneteknek ama korából: „Hazámnak őslakosai, feledjétek a pártviszályt…” Ez volt még az 1960-as években, de ugyanvalóst ez zengett az őrjöngő pártszónokok idején, itt csak pár méterre – azaz mindenütt. És a mai napon is vethetjük a kárt s a kórt a volt s ma is életező, uralgó tegnapelőttiekre.
Veszem a kalapom az 1956-os magyar és nem magyar kommunista rendszer ellen föllázadó itteni és ottani hősi halottak sírja, emléke előtt. Emlékezni nehéz. Sírni könnyebb, azt hiszed? Virágot vihetünk. Jó szót és fogadalmat, hogy ami telik tőlünk, sorsunkból és építő kedvünkből, egy-egy kézfogás erejéig menendő, igent a szabad nemzetek éltére, mindörökre. Ne legyen tilos a lobogó meg a feszület.