Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A közeljövő nagy kérdései

Örök vita marad, hogy mekkora mozgástere volt az Antall-kormánynak, és ahogy azt milyen hatékonyan töltötte ki. E viták egyébként főként a jobboldalon zajlanak, ahol abban nagyjából konszenzus van, hogy a nagy szimbolikus kérdéseket jól kezelte ez a kormány.

Hirdetés
Hirdetés

Elfogadtatta állami jelképként a Szent Koronával ékített címert, nemzeti ünneppé emelte március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át, állami ünneppé pedig István királyunk szentté avatásának évfordulóját, augusztus 20-át nyilvánította. A forradalmiság helyett a megőrzést, a hagyományt, a több mint ezer éves Kárpát-medencei múltat.

Ami nem jelenti azt, hogy augusztus 20-án ne találjon az ellenzék ürügyet arra, hogy fröcsögjön évről évre az ünnepség költségei, a művészi produkciók színvonala és tartalma, illetve a kitüntetett személyek kiléte kapcsán. Ünneprontás lenne idézgetni mélyen fekvő gyűlöletből fakadó szövegeiket. Annyit leszögezhetünk, hogy a turul szimbólum, a táltosok, huszárok felvonultatásával a rendezők hangsúlyosan az egész magyar múltra támaszkodtak, ami a lehető legjobb irány.

Orbán Viktor el is mondta a Vasárnapi Újságnak adott legfrissebb interjújában, hogy nevezték ezt az ünnepet másként is, de a rossz emlékű kommunista felhang már a múlté, „maradt Szent István király, és maradt az új kenyér, vagyis maradt az élet.” Az említett interjúban arról is szólt a kormányfő, hogy „Brüsszelben most három nagy csatánk van. Az egyik ez a genderőrület, a másik a migráció kérdése, a harmadik pedig a „ki fizesse a környezetrombolás költségeit?” A kákán csomót keresők szerint persze azért emelte ki ezeket Orbán, mert e kérdésekkel kíván a kormány minél nagyobb választói réteget megszólítani.

Ez igaz is lehet, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ezek a kérdések fogják meghatározni Magyarország jövőjét. Aki nem hiszi, nézze meg, mi folyik a hajdan modellértékűnek gondolt Nyugaton. Most az egyetlen józan álláspont az lehet, hogy régiónkat megvédjük az onnan jövő elmebajtól, az iszlám terrortól, a gondolatrendőrségtől, a gender-propagandától és a környezetvédelem címén kivetett globalista sarctól.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük