Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Jobbik az óvódások „érzékenyítése” mellett

Az LMBTQXYZ lobbi agresszív, úthengerszerű nyomulása ott tart, hogy ma már egyre gyakrabban hangzik el magas pozíciót betöltő politikusok szájából az, hogy a gyermekek nemváltása – értsd, legtöbbjüket testileg-lelkileg tönkre tevő csonkoló műtétje – „emberi jog”. Márpedig az emberi jogokat alkotmányszintű védelem és kikényszerítés illeti meg, utóbbiról egyre több nyugati államban gondoskodnak, ahol a szülőket éri retorzió, amennyiben ellenszegülnek gyermekük önsorsrontó akaratának.

Ide jutottunk a szexuális devianciák egyenjogúsításának útján.

A Jobbik e kérdésben is, mint egyébként minden más nemzetstratégiai kérdésben a migrációtól a demográfián keresztül a magyar szuverenitás ügyéig száznyolcvan fokot fordult. Nem egyből, de nagyon is tervszerűen, folyamatosan, tudatosan.

Indultak a Pride-nak nevezett demonstráció betiltásának hangoztatásától és eljutottak odáig, hogy az óvódások agyát-lelkét, normális gondolkodását megzavaró, Meseország mindenkié című „érzékenyítő” mesefűzért reklámozzák ismételten.

Mert aki azt hitte, hogy a Jobbik a pedofilellenes törvény megszavazásával legalább ebben az egy kérdésben a normalitást fogja képviselni, súlyosan tévedett. E hónap elején a párt portálja, az Alfahír alig leplezett örömmel tudósított arról, hogy „Visszanyalt a kormány fagyija: a Meseország mindenkié jogait megvette a világ egyik legnagyobb könyvkiadója”.

Hát persze, hogy megvette, elvégre a nagy kiadók, filmgyárak, közösségi médiafelületek mind a globális háttérhatalom igényei szerint működnek, s most a gender-őrület az, amivel minden fronton támadják a hagyományos értékrendet. Azt az értékrendet, melynek védelmére a Jobbik megalakult a kétezres évek elején.

Amikor a párt tisztségviselői azt nyilatkozták, hogy a Jobbik számít a homoszexuális választópolgárok szavazataira, felháborodást keltettek még a saját táborban is, annak dacára, hogy önmagában ezzel a kijelentéssel különösebb gond nincs.

A vörös vonalat akkor lépték át, amikor népszerűsítő, méltató interjút készítettek az említett kötet szerzőjével júniusban. Mert egy dolog síkra szállni a homoszexuálisok jogai mellett, s más dolog reklámozni egy olyan könyvet, mely a legkisebbek agyát mételyezi alattomosan, gyermekmesékbe csomagolva.

Most csak erre erősítettek rá. Ki tudja, jövőre talán a Pride társszervezői lesznek…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. augusztus 18., 10:52
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Ha Fletó azt követeli tőlük azt fogják csinálni. Néhány kocsonyagerincű jobbikos vezető minden áron fel szeretne kapaszkodni a Fletó parlamentbe bejutók listájára. Ezért az anyjikat, apjukat, elveiket, stb. is el- és feladnák!