Felhívás!

Idén lesz perkői búcsú

Idén lesz perkői búcsú Kovászna megye

Augusztus 20-án ismét megkondul a perkői kápolna kis harangja, búcsúra szólítva Szentföld falvainak hívő katolikus népét. Előző nap a hagyományokhoz híven az egyháztanács tagjai és a kiskászoni asszonyok díszítik fel az ünnepi szentmise helyszínét, a kápolna mögötti kőszínpadot. A szentmisét Kerekes László segédpüspök celebrálja.

Az augusztus 20-i ünnepség 10 órakor kezdődik a Kézdiszentlélek központjában található Szent István-szobornál, ahol Balogh Tibor polgármester köszönti a jelenlévőket. Ezt követően 10.30-kor lovas zarándoklat kíséretében indul a kereszt a hegy tetejére, az Erdélyi Mária Út Egyesület, Kovászna Megye Tanácsa, a helyi egyház és önkormányzat, valamint a Kézdiszéki Huszár Hagyományőrző Egyesület szervezésében. A déli harangszóra vonulnak ki az emberek a szabadtéri oltár elé, hogy meghallgassák a másfél órás ünnepi szentmisét, amelyet Kerekes László segédpüspök celebrál.

Délután a perkői nyeregben néptánctalálkozóval folytatódik az ünnepség. 16 órától néptáncegyüttesek lépnek fel, este pedig 19:30-kor a sepsiszentgyörgyi Trend zenekar szórakoztatja a búcsújárókat, majd őrtűzgyújtással és tűzijátékkal zárul az ünnep.

Balogh Tibor polgármester elmondta, nagyon örül, hogy idén újra hagyományos keretek között tarthatják meg a perkői búcsút. 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások