A hála a néhaiak otthona

Csak most álltunk kopjafája körül, magunkban morzsoltuk a sír göröngyét, hazafelé némán fogalmaztuk, hogy még előttünk az élet, már amennyi. Az ő dereka alatt az anyaföld. Mást nem tehettünk már Magyari Lajosért. A pap elmondta a magáét, Magyari Lajos összes verseit még éltében összemarkoltam, kiadó sietett, de Lajost már nem tudtuk utolérni. Négy esztendőt mondhat magáénak a másik vidéken. 1942-től 2015-ig próbálta megváltani a világot, legalább azt a részt, ami a magyari sorsból őrá jutott.

Azok közé tartozott, akik már a középiskolában döntöttek hivatásukról. Megérte az 1968-as megyésítést, meg a magyar autonóm tartomány eltakarítását is. Egyik alapító szerkesztője volt a ma már elhíresültnek nevezett Megyei Tükör lapnak Sepsiszentgyörgyön. Ma már fennhanngon kérdezhetjük immár négy esztendeje a fejfájánál, hogy megérte? A magyar autonóm tartomány is áldozata lett a magyar kultúra romániai sorvasztásának. Megérte? Hát ezért bolondultak apáink? Ezt érdemelték?

Székelyudvarhelyen emléktábla jelzi szülőházán, hogy eddig, s ne tovább. Ami a költészetében jelzésértékű, az a szülőföld ragaszkodó szeretete. Kiemelkedő verse a Csoma Sándor naplója. Olvasó tábora hajlik fő művének tekinteni ezt az elégiát, és joggal. Az emlékező barát, munkatárs másként válogat, mint az irodalmár vagy okoskodó kritikus. Magyari Lajos a közírásban volt a legszorgalmasabb, a lapszerkesztésben.

Oktató, kimondottan varázsos volt hazafias lírája, mint nemzedékének, melyet magára hagyott négy évvel ezelőtt. Már aki kikísérte őt is. Vidám testamentum című verséből idézek emlékeztetőt. „Korai még?/ Hát bizony korai még./ Ezt mondja föld, ezt az ég/. Fekszem a Szabadság-tér valahányban/ egy bevetetlen kórházi ágyban,/ és azon muszáj eltöprengenem,/ hogy mi minden fordult ellenem.”

Melyik kor, század volt az erdélyi magyarok számára hozsannás? Legkevésbé a legutóbbi. Soha ilyen szabadságnak nem örvendett a vicsorgás, mint ebben. Temetni, siratni fölösen megtanultunk.

Magyari Lajos utolsó körmenetét magam is szörnyű nehezen hevertem ki. Ami ellene irányult éltében, azt ismertük, viseltük. Vigaszunk az lehet csupán, hogy Isten mindkét keze rajtunk, és a jövőnk egyre kevésbé rajtunk múlik. A néhaiakat érdemben szeretném y-nal, néhaynak írni.

Négy esztendő már odalett. Magyari Lajos nyugodjék békében! A maradék erős nemzedék soha ne nyugodjék bele a megaláztatásba.

Holtak iránt ez az örök hála.

 

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.