Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Vizsgára kell iratkozni

Mától június 7-ig, azaz a számukra utolsó iskolahéten iratkozhatnak a nyolcadikos diákok az országos képességfelmérőre, mely június 18-án kezdődik a román nyelvi vizsgával, 20-án folytatódik a matematikával, végül 21-én fejeződik be az anyanyelvből írott dolgozattal. Megyénkben 1927 nyolcadikost tartanak nyilván, 1058-at a városi iskolákban, 869-et falun. Magyar tagozatra összesen 1394 diák jár, 767 városon, a többi falun. A képességvizsga előzetes eredményeit június 25-én, a végleges eredményeket június 29-én közlik. Tavaly az 1912 nyolcadikosból 1432 vizsgázott le, 68,02%-uk szerzett 5-ös fölötti átlagot. 

Gyújtogatással szórakozott

A térfigyelő kamerák felvételei alapján elég hamar sikerült a rendőrségnek azonosítania a május 17–24. közötti furcsa uzoni tűzesetek okozóját. Ebben az időszakban farakások takarófóliáját gyújtotta meg az illető – csak azért nem lett nagyobb tűz, mert idejében észrevették –, ugyanakkor egy tömbház szárítójában keletkezett tűz (azt is hamar eloltották), de kiégett egy szelektív kuka és az iskola udvarán egy régi Dacia személyautó is. Összesen hat tűzeset történt, ami nem jelentett nagy anyagi kárt, a rendőrség a hobbi veszélyessége miatt mégis úgy döntött, rongálás vádjával bűnügyi eljárást indít a szórakozás furcsa módját választó, 17 éves fiatal ellen. 

Tanasă a rendőrségen is jelentett

Dan Tanasă, a háromszéki önkormányzatoknak rengeteg kellemetlenséget okozó szolgálatos feljelentő a kézdivásárhelyi Kratochvil Károly-szobor kapcsán a rendőrségen is feljelentést tett. Az ezzel kapcsolatos dokumentációt a saját weboldalán osztotta meg. A felvezetőjében Marius Diaconescu történészt idézi, aki szerint a Székely Hadosztály parancsnoka háborús bűnös, és „elképesztő, hogy ezt a gyilkost az RMDSZ ajnározza”. A kézdivásárhelyi rendőrségen március 28-án iktatták azt a feljelentését, miszerint a régi kaszárnyánál levő műalkotásra nincs építkezési engedély, a céhes város parancsnoka április 15-én írásban jelezte, hogy bűnvádi eljárást indítanak. A hivatalos papírt a megyei rendőrség is láttamozta.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük