Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

300 újgróf

A cím vicces, ne tessék komolyan venni.

Tulajdonképpen egy örvendetes hírt hozott köztudomásra a Kovászna megyei illetékes ügynökség, az APIA, amikor Bíró Blanka tudósításában nyilvánosságot adott ama adatnak, mely szerint a megyében „300 nagygazdának van 5000 hektárnál nagyobb területe művelés alatt”. Az ügynökség azért tartja ezt számon, mert az európai uniós támogatásokat a gazdáknak ezek alapján osztják ki.

Nos, ennyiből is látható, nem akármilyen ütemben halad a földek koncentrációja, amit a mai géppark és technológia valóban megkövetel, s ami a nagyüzemi gazdálkodás örömteljes visszatérését és megerősödését jelenti tájainkon. Amikor Az uniós stressz című riportkönyvemet írtam, mely Románia uniós csatlakozása előtti három év (2004-6) gazdálkodói szorongásairól szól, a földek kiosztás utáni összevonása még nagyon az elején tartott, az általam felkeresettek bérlés és vásárlás útján még csak a száz-százötven vagy annál valamivel nagyobb területeknél tartottak, igaz, a géppark sem volt még a maihoz mérhető. A sok nadrágszíj-parcella alapos fejfájást okozott gazdáknak és hatóságnak egyaránt, új tagosítási terveken törték egyesek a fejüket, amikre aztán nem volt szükség, a spontán és nem spontán, központilag és az Unió által serkentett folyamatok, a gépesítési és művelési támogatások megoldották a dolgot, kijuttatták a földművelést és az állattenyésztést a téeszek feloszlatása utáni kátyúból. A bérleti rendszer elterjedése nagy lendületet vett, miután a megengedettnél tovább húzódó birtoklevélosztás is egyenesbe jutott.

Akkoriban a sok törpebirtok közt falvanként átlag öt-tíz olyan személyt találtam, aki száz hektár körüli szántón és legelőn gazdálkodott, mára már kimondott nagygazdák nyilván merőben új módszereibe tudna bepillantani a nyomdokaimba lépő új riporter. Valamikor arisztokraták rendelkeztek ezer hektárok felett, ezért tiszteltem meg viccesen a címbeli megszólítással ezt az új társadalmi réteget. Ezek szerint komolyan megerősödtek az újtőkés viszonyok a székely mezőgazdaságban…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük