Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában

Tudományos híreket tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában Tudomány

A legújabb tudományos felfedezésekről tudósító robotot állítottak szolgálatba Kínában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön a China Science Daily című lapra hivatkozva.

A Hsziaoke (Xiaoke) nevű automatikus híreket generáló szoftvert a China Science Daily a Peking Egyetem kutatóival közösen hozta létre fél éves együttműködés keretében.

A fejlesztők szerint a szoftver eddig több mint kétszáz jelentést állított össze olyan nemzetközi tudományos lapokban megjelent tanulmányok angol nyelvű összefoglalóiból, mint a Science, a Nature, a Cell és a New England Journal of Medicine.

A Xiaoke által megírt anyagok a kiadás előtt szerkesztésen esnek át – a cikkek tartalmát az újság szerkesztőin kívül szakértők is ellenőrzik.

Csang Ming-vej, a program felelőse, a lap helyettes főszerkesztője elmondta: a szoftvert úgy kívánják tovább fejleszteni, hogy az segíthessen a kínai kutatóknak áttörni a nyelvi akadályokon, gyors hozzáférést biztosítva nekik a legújabb, angol nyelven publikált tudományos eredményekhez.

Hozzátette: a tudományos újságírás fontos szerepet tölt be az új felfedezések ismertetésében, valamint a tudás népszerűsítésében. Az pedig, hogy a robot által összeállított cikkeket tudományos újságírók tekintik át, több ember bevonását teszi lehetővé – hangsúlyozta a helyettes főszerkesztő.

Van Hsziao-jün, a Peking Egyetem vezető kutatója, aki a szoftver tervezéséért és technológiájáért felelt, kiemelte: ez a tartalomgyártó eszköz sokkal többre képes puszta fordításnál, a Xiaoke ugyanis bonyolult szókapcsolatok és mondatok kiszűrésére is alkalmas, a szakzsargonnal teli szövegeket könnyen emészthető újságcikkekké tudja alakítani.

A fejlesztők szándéka szerint ugyanis a szoftver által generált cikkek nem csupán a tudományos világ képviselőinek, hanem a tágabb közönségnek is szólnak.

Xiaoke angol nyelvű cikkei az alábbi weboldalon elérhetőek: http://paper.sciencenet.cn/AInews/.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.