Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Sosem jártunk még ilyen közel a Naphoz

Sosem jártunk még ilyen közel a Naphoz Tech-Tudomány

Saját rekordját döntötte meg a NASA Parker Solar Probe űrszondája: minden korábbinál közelebb került a Naphoz – számol be a Space.com.

Hirdetés
Hirdetés

Az űrszonda január 29-én reggel 18,6 millió kilométerre haladt el a csillagtól, ez 5 millió kilométerrel közelebbi manőver, mint az előzőek.

A Parker Solar Probe előtt a rekordot a Helios-2 tartotta, ez 1976-ban nagyjából 43 millió kilométerre járt a Naptól.

A Parker Solar Probe 2025-ig 24 alkalommal fog elhaladni a csillag közelében, eddig 2018-ban és 2019-ben három manővert hajtott végre. Az űreszköz június 7-én közelíti meg ismét a Napot.

A tervek szerint február 7-én a NASA és az Európai Űrügynökség újabb űrszondát indít csillagunkhoz. A Solar Orbiter a Nap pólusait vizsgálja majd, és bár más műszereket fog szállítani, mint a Parker Solar Probe, a két űreszköz adatait össze tudják majd vetni a kutatók.

A Parker Solar Probe már eddig is igen értékes információkat küldött haza. A szakértők bíznak benne, hogy adatait elemezve többek közt azt is kideríthetik, hogy miért jóval forróbb a Nap külső légköre, mint a látható felszíne.

(24.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük