Felhívás!

Nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba évente

Nyolcmillió tonna műanyaghulladék kerül az óceánokba évente Tudomány

Az óceánokban lévő műanyaghulladék éves szinten 2,5 milliárd dollár  veszteséget jelent a világ számára a károsodott vagy elvesztett erőforrások révén.

A halászterületeket, az akvakultúrákat, a rekreációs tevékenységeket és a globális jólétet mind negatívan érinti a szennyezés, egy–öt százalékkal csökkentve mindazon előnyöket, amelyeket az óceán nyújt az embereknek – írja a The Guardian online kiadása.

A Marine Pollution Bulletin című folyóiratban publikált tanulmány szerint a tengeri ökoszisztéma értéke évi 2,5 milliárd dollárral kevesebb a szennyezés miatt. Éves szinten nagyjából 8 millió tonna műanyaghulladék kerül a világ óceánjaiba.

Az angliai Plymouth Marine Laboratory kutatóintézetben dolgozó Nicola Beaumont szerint az általa vezetett kutatás volt az első, amely az óceánokban lévő műanyaghulladék társadalmi és gazdasági hatásait vizsgálta.

„A számításaink jelentik az első lépést a műanyaghulladék hatásainak számszerűsítése felé” – jegyezte meg a szakember, és hozzátette, hogy további kutatásokra van szükség, ám már most meggyőződésük, hogy az eredményeik jóval alábecsülik az óceáni szennyezettség globális társadalomra gyakorolt hatását.

A tanulmány készítői ugyanakkor nem vették számításba a turizmusra, a közlekedésre, a halászati iparra és az emberi egészségre gyakorolt közvetlen és közvetett hatásokat.

A kutatók azt is megállapították, hogy a műanyagok – amelyek évtizedeken át, akár több mint háromezer kilométeres távot is megtéve képesek sodródni a vízben – új élőhelyeket teremtenek a baktériumok és algák számára. Ezek a „kolóniák” pedig az invazív fajok és a betegségek terjesztésének kockázatát hordozzák.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.