Hamarosan a Facebook mobilappja is megkapja a sötét módot

Hamarosan a Facebook mobilappja is megkapja a sötét módot Tudomány

A múlt év során egyre több fejlesztő tett elérhetővé sötét módot mobilalkalmazásához: már választható Dark Mode a Messengerhez, az Outlookhoz, a YouTube-hoz és a Chrome böngészőhöz is. Akkumulátor- és szemkímélő előnye miatt a sötét felület pedig rendszerszinten is beépül az iOS 13 mobilszoftverbe és az Android Q-ba.

Meglepő hát, hogy miért csak most jutott el odáig a Facebook, hogy a Messenger után a közösségi oldal appját is ennek megfelelően átszabják. Jane Manchun Wong fejlesztő azonban most kiszúrta a Facebook androidos mobilappjának forráskódjában, hogy a közösségi oldal mobilos verziója is megkapja a maga dark mode-ját, ami egyelőre még erősen fejlesztés alatt áll.

A fejlesztő elmondása szerint a felület még korai gyerekbetegségekkel küzd, így nem tudni, hogy mikor válik elérhetővé széles körben. Márciusban még arról szóltak a hírek, hogy a közösségi oldal épp az ellenkező irányba tart, és a korábbinál fehérebb, letisztultabb felületet kap, megválva az addig használt kék árnyalattól. Ez azóta élesedett is, most már csak a sötétségre kell várnunk.

(24.hu)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.