Felhívás!

Az eddigi legkisebbre zsugorodott az Antarktika körüli tengeri jég

Az eddigi legkisebbre zsugorodott az Antarktika körüli tengeri jég Tudomány

Műholdfelvételek szerint rekordalacsonyra zsugorodott az Antarktika körüli tengeri jég kiterjedése az elmúlt öt évben. A kutatók értetlenül állnak a jelenség előtt.

1979 óta a déli kontinens körüli úszó jég folyamatosan hízott, 2014-ben érte el a legnagyobb kiterjedését. Három évvel később az antarktiszi tengeri jég éves átlagos kiterjedése a legkisebb volt, a három és fél évtizednyi növekedés felmorzsolódott, és 2019-ben is a legkisebb május-júniusi kiterjedést mérték a kutatók.

A sarkok térségeiben a tengeri jég kiterjedése télen nő, nyáron zsugorodik. Az Antarktika körül a tengeri jég átlagkiterjedése 12,8 millió négyzetkilométer volt 2014-ben. 2017-ben rekordalacsony, 10,7 millió négyzetkilométer volt az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány szerint.

A különbség nagyobb mint Mexikó területe. Ekkora mennyiségű jég elvesztése három év alatt igen hihetetlen, gyorsabban történt, mint bármi, amit a kutatók korábban tapasztaltak – mondta Claire Parkinson, a NASA Goddard központjának klímakutatója.

Az antarktiszi tengeri jég kiterjedése 2018-ban csekély mértékben nőtt ugyan, de a második legkisebb kiterjedésű volt 1979 óta. Jelenleg a térségben tél van, és a tengeri jégnek híznia kellene, a műholdfelvételek azonban azt mutatják, hogy idén a legkisebb a tengeri jég májusi, júniusi kiterjedése, alulmúlja 2017-et is.

Miközben az Északi-sark térségében általános a melegedés és a tengeri jég olvadása, az antarktiszi tengeri jég esetében gyakori a növekedés és a zsugorodás, de az előbbi általánosabb jelenség. Ez főként földrajzából ered – mondta Parkinson.

Amikor a tengeri jég kiterjedése az Antarktisz térségében folyamatosan nő, a kutatók a szél- és légnyomás-mintázatokban beállt fordulattal, az óceáni áramlatok megváltozásával, vagy olyan rendszeresen fellépő klímajelenségekkel magyarázzák, mint az El Nino.

Ezek most nem éppen megfelelő magyarázatok, és rejtély, hogy mi fog történni a közeljövőben – tette hozzá a kutató.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.