Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A hangos éneklés növelheti fizikai és mentális egészséget

A hangos éneklés növelheti fizikai és mentális egészséget Tech-Tudomány

Egy új kutatás szerint a gyakori énekléstől jobban érezhetjük magunkat. Ez különösen igaz, ha az autóban fakadunk dalra. Ilyenkor ugyanis felszabadulnak a jó hangulatért felelős hormonok, amelyek boldogságot hoznak és száműzik az aggódást. Az eufória mögött lényegében egyfajta pszichológia áll: ha a hangszálainkat beszéd helyett többször használjuk éneklésre, kivételes meglepetésben lehet részünk.

Még jobban ki tudjuk magunkat fejezni

„Amikor a beszéd helyett inkább énekelünk, megváltozik az intonáció és a dallam vonala, amely fokozatosan erősödik” – magyarázta Suzanne Hanser, a Berkeley Zeneművészeti Főiskola Zeneterápiás tanszékvezetője. – Az ének a beszédnél is szélesebb spektrumú szókincset adhat nekünk ahhoz, hogy minél jobban tudjuk magunkat kifejezni.

Hozzátette: miközben a dalolászás zsigerből fakad, ezért egészen más jellegű érzést okoz. A pszichológusok most azt is bebizonyították, hogy az éneklésnek számos egészségügyi és pszichológia előnye van.

„Az embereknek szükségük van az összetartozás érzésére, és amikor a családtagjainkkal vagy barátainkkal közösen utazunk, akkor az éneklés a társadalmi köteléket is erősíti” – mondta a szakember. – Ez nem csak az esetleges rossz hangulatot töri meg, hanem abban is segít, hogy kevésbé érezzük magányosnak magunkat.

Hirdetés
Hirdetés

Boldogsághormont továbbít az agyba

Az autóban énekelni egyedül és barátokkal együtt is igazán szórakoztató program. Az emberek pedig ilyenkor mindig rácsodálkoznak: vajon honnan jön ez a földön túli érzés?

„Éneklés közben az agy olyan vegyületeket szabadít fel, amelyek euforikus örömet okoznak” – tette hozzá Suzanne Hanser. – Az oxitocin, a dopamin és a szerotonin azok közé a vegyi anyagok közé tartoznak, amelyek boldogsághormont továbbítanak az agyba, így a szívünk örömmel és elégedettséggel telik meg.

Emig Emka, a kutatásban részt vevő kutató szerint amikor az emberek együtt énekelnek, akkor nagyon kreatívnak és felszabadultnak érzik magukat.

„Az autóban mindenki el meri engedni magát és szabadon megélheti az érzéseiket” – hangsúlyozta. – Ilyenkor senki sem veheti el ezt a szabadságérzetet és az sem számít, hogy mennyire vagyunk kimerültek vagy épp csalódottak aznap. Az éneklés azonnal, bizonyítottan javítja a hangulatot.

Segít feldolgozni a stresszes eseményeket

A zeneterápia jótékony hatása már régóta ismert: hatékonyan csökkenti a szorongás és a depresszió tüneteit. A zene és az éneklés segít feldolgozni a munkahelyi stresszes eseményeket, de az élet minden területén oldja az idegeskedéssel töltött pillanatokat.

„A depressziótól szenvedő betegeket számára az autóban éneklés egy nagyszerű és szórakoztató módja lehet annak, hogy harcoljanak a mindennapok „fenyegetései” ellen” – mutatott rá Emig Emka.

A kutatásba bevont American Music Therapy Association (AMT) felsorolta a zeneterápia sokrétű eredményeit a depresszió elleni küzdelemben, köztük a zene szorongáscsökkentő hatását. A zene és az ének lazítja a merev izmokat, javítja az önbecsülést, fokozza a motivációt, valamint biztonságos és sikeres társadalmi kapcsolatokat és érzelmeket garantál.

Hirdetés
Hirdetés

Elkerülhetőek a közúti balesetek is

A kutatók szerint az önbizalom, lelki egyensúly, stresszoldás, önismeret, harmónia, tudatosság, boldog családi élet, valamint az őszinte, egyenes kommunikáció jelenti azokat a dolgokat, amelyek megszerzésével az életünk boldoggá és kiegyensúlyozottá válik, és ami által a testi egészségünk is javulni fog. A boldogsághormonok miatt ráadásul elkerülhetők a közúti kihágások, de még a balesetek is.

„Amikor a sofőr jó hangulatban van, akkor jobban tudja irányítani az érzelmeit is, ami viszont megakadályozza, hogy összetűzésbe kerüljön a többi autóssal” – magyarázta Suzanne Hanser. – A sofőr érzelmi életért a dopamin nevű vegyület a felelős, amelyet nem véletlenül neveznek boldogsághormonnak is. A reakciókért felelős agyterületen, a felszabaduló dopamin elégedettségérzetet, illetve boldogságot vált ki, és ezáltal a sofőr biztonságosan vezethet és barátságosabbá válik a közúton közlekedőkkel.

Ráadásul az autóban énekelhet csak a sofőr vagy az utasok, de akár együtt is, mindenki. A közös éneklés vagy zenehallgatás pedig még inkább a felszínre hoz olyan élményeket, melyeket szavakkal nehéz, vagy egyáltalán nem lehet megfogalmazni.

Egy órás ének erősítheti az immunrendszert

A zeneterápia a segítségnyújtás egyik professzionális eszköze. Ha az autóban éneklünk, annak tehát számos mentális egészségügyi előnye is van. És még ennél is több. Az éneklés erősíti az immunrendszert, javítja az egészségi állapotot. Közben felgyorsul a szívverés, nagy erővel dolgoznak a tüdő és a mellkasi izmok, amivel egyre javul a szív- és érrendszeri egészség. Az éneklés emellett segít a légzés szabályozásában.

A Tenovous Cancer Care and the Royal College of Music tanulmánya azonban még ennél is tovább megy: szerintük egy órás éneklés már tartós mértékben erősítheti az immunrendszerünket.

„Már régóta hallani anekdotaszerű híreket arról, hogy az emberek mennyire jól érzik magukat, amikor együtt, mondjuk az autóban vagy egy kórusban énekelnek” – mondta Dr. Ian Lewis, a szervezet kutatási és politikai igazgatója. – Ám ez most az első alkalom, amikor a kutatók bebizonyították azt is, hogy az éneklés mekkora hatással van az immunrendszer működésére.

Hozzátette: ez az izgalmas kutatási eredmény a jövőben segíthet a depressziós vagy más mentális betegségekben szenvedő betegeknek, de az immunrendszer erősítése a rákos páciensek számára is egy elérhető alternatívát jelent.

(Origo)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük