Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Szeretnék sporttörténelmet írni”

„Szeretnék sporttörténelmet írni” Sport

Először szerepel az olimpia programjában a karate, a szűk mezőnyben magyar karatésnak is szurkolhatunk. Hárspataki Gábor az első magyar karatéka, aki az ötkarikás játékokon szerepelhet. A 25 éves sportoló Tokióba való elutazása előtt Sepsiszentgyörgyön edzőtáborozott, ahol magyar és román válogatottak segítették a felkészülését. Ekkor a végső simítások voltak terítéken, a lehetséges ellenfelekre külön is készültek a Sepsi Arénában. Az olimpikon – akinek augusztus 6-án 11 órától szurkolhatunk – exkluzív interjút adott lapunknak.

– Milyen volt a közös edzés a román válogatott tagjaival?

– Nagyon jó érzés, hogy egy másik nemzet, a román válogatott felajánlotta a segítségét, hogy együtt tudjunk készülni az olimpiára, egyben megtisztelő, hogy az egész korosztályos, illetve felnőtt válogatott idejött és segített nekem, illetve nekünk és a korosztályos válogatottnak. Mindenki nagyon tehetséges, ügyes és szorgalmas, nagyon élvezték az edzéseinket, amelyek kimondottan az olimpiai, illetve az Európa-bajnoki felkészülést szolgálták.

Hirdetés
Hirdetés

– Hogy érezték magukat Sepsiszentgyörgyön?

– Úgy is fogalmazhatnék, nem egy MTK-s edzőhöz jöttünk, hanem egy baráthoz, Vass Hunor személyében, aki már-már családtagnak számít. Mindenben segít minket, ő tervezte az egész felkészülést. Egyszerűen tényleg minden adott volt a kis komplexumon belül, a remek étkezéstől kezdve a gyönyörű sportcsarnokon át a megfelelő regenerációig, de említhetném a hotelt, ahol laktunk, szóval tényleg nagyon jól fel volt építve. De nem is számítottunk másra, tudtuk előre, hogy ebből egy jó tábor fog kialakulni.

– Hogyan hangolódott az olimpiai szereplésre?

– Figyeltünk arra, hogy egy húzósabb edzést egy lazább kövessen. A reggeli tréningek inkább taktikai, szituációs feladatokból, illetve elemzésekből álltak az utolsó egy hétben. A délutániak inkább javításokból és könnyedebb gyakorlatokból tevődtek össze.

– A karate először került be a tokiói olimpia programjába. Első magyar karatésként jutott ki Tokióba, milyen érzés ez?

– Nagyon büszke vagyok, hogy képviselhetem Magyarországot a 2020-as tokiói olimpián, mégpedig első alkalommal, amikor a karate olimpiai sportág lett. Nagyon büszkévé tesz, és megteszünk mindent a jó szereplésért. Azért is jöttünk Erdélybe, hogy a lehető legjobban felkészüljünk. 2016 óta minden egyes nap azzal kelek, azzal fekszek, hogy kiszeretnék jutni az olimpiára, ez most sikerült, de nem érem be ennyivel, szeretnék sporttörténelmet írni, és egy érmet is hozni.

– Említette, hogy az olimpiára kijutni nehezebb, mint érmet szerezni. Kifejtené ezt a gondolatot?

– A két és fél éves ciklus során nagyon sok kvalifikációs lehetőség volt, amin részt kellett vennünk, hogy kijuthassunk. Nagyon összetett folyamat, nekünk sajnos a ranglistáról nem sikerült kijutni, mivel onnan az első négy versenyző, az azerbajdzsáni, az olasz, az amerikai és az ukrán mellett a japán jutott ki. Mi inkább a párizsi kvalifikációs versenyre koncentráltunk, ami által kijutottunk, hála Istennek. A két szabadkártyát az egyiptomi és az ausztrál versenyző kapta. Nagyon színes a paletta, majdnem mind az öt kontinensről van versenyző, de reméljük a legjobbakat. Tényleg nehezebb kijutni, mint érmet szerezni, ott kint bármi megtörténhet. Ott már nincsenek riválisok, mert a legnagyobb rivális te magad vagy. Nem a rivalizálásról fog szólni az olimpia, hanem az első hibáról, azt a másik kihasználja, és nyerni fog.

Az esemény támogatója a Sansin. A Sansin egy magyar, környezet- és bőrbarát, természetes eredetű növényi anyagokból készült kozmetikai és háztartási termékcsalád, mely hamarosan elérhető lesz a székelyföldi boltok polcain is.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük