Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vela: a vészhelyzetben is szükség lesz szankciókra

Vela: a vészhelyzetben is szükség lesz szankciókra Románia

A vészhelyzetben is szükség lesz szankciókra – nyilatkozta pénteken késő este a Digi 24 televíziónak Marcel Vela belügyminiszter annak kapcsán, hogy az alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek találta a szükségállapot alatt kiszabott bírságokat.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető szerint az alkotmánybíróság „kényszerítő eszközök nélkül hagyta” az államot azokkal szemben, akik nem tartják be a szabályokat és veszélybe sodorják a lakosság egészének egészségét, emiatt más módszereket fognak kidolgozni.

A belügyminiszter azt mondta: szombaton valószínűleg közzéteszik azokat a korlátozó intézkedéseket, amelyek május 15-e után lesznek érvényben.

Az alkotmánybíróság szerdán alkotmányellenesnek nyilvánította a szükségállapot alatt kiszabott bírságokat, amelyeket homályosan és kiszámíthatatlanul határoz meg az 1999/1-es sürgősségi kormányrendelet 28-as cikkelye, amely önkényesen, a rendőrök szabad mérlegelési körében hagyja annak elbírálását, hogy mi számít kihágásnak.

A taláros testület megállapította, hogy az emberi alapjogokat csak organikus törvénnyel lehet korlátozni, ehhez nem elég sürgősségi kormányrendeletet hozni, ezért az 1999/1-es sürgősségi kormányrendeletet módosító 2020/34-es sürgősségi kormányrendeletet teljes egészében alkotmányellenesnek nyilvánította.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük