Felhívás!

Védelmi miniszter: már több mint 100 amerikai katona érkezett Romániába

Védelmi miniszter: már több mint 100 amerikai katona érkezett Romániába Románia

Több mint 100 amerikai katona érkezett Romániába – jelentette be kedden a védelmi miniszter. Szakemberekről van szó, akik a többi csapat érkezését készítik elő – magyarázta Vasile Dîncu.

“Logisztikai szempontból már régóta készen állunk. Konkrét előkészületek is folynak. Jelenleg mondhatjuk, hogy az amerikaiak megérkeztek.

Már több mint 100 amerikai katona, szakember érkezett Romániába előkészíteni a jövőbeni csapaterősítést” – mondta Vasile Dîncu.

Hozzátette, a román logisztikai szakemberekkel együtt az amerikai katonák jelenleg a többi csapatnak az országba való érkezését készítik elő.

“Ez azt jelenti, hogy nemsokára megérkezik a többi csapat is” – mondta Dîncu.

A Biden-kormányzat a múlt héten úgy döntött, hogy az orosz-ukrán konfliktusra való tekintettel, a NATO keleti szárnyának védelmét erősítő intézkedések részeként, mintegy 1000 amerikai katonát telepít át Németországból Romániába.

(Digi24)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.