Úzvölgyi katonatemető: a védelmi tárca elkezdte a sírkert átvételének az előkészítését

Úzvölgyi katonatemető: a védelmi tárca elkezdte a sírkert átvételének az előkészítését Románia

A Nemzeti Védelmi Minisztérium memorandumot készít elő, amelyben hivatalosan kéri a kormánytól az Úzvölgyi katonatemető gondozásának átvételét – közölte vasárnap Gabriel Leș védelmi miniszter a Mediafax hírügynökségnek.

A tárcavezető szerint a temető nemzetközi jellegének megőrzése miatt vennék át a sírkert gondozását, mivel ott magyar, román, német, orosz, szerb, osztrák és olasz katonák is nyugszanak. A miniszter kitért arra is, hogy ezért egyeztetések lesznek szükségesek valamennyi féllel.

“A temető gondozásának feladatát átvevő minisztériumi struktúrák biztosítani fogják minden országnak a jogot, hogy megemlékezzenek a harcban elesett és ott eltemetett hőseikről” – mondta Gabriel Leș.

A miniszter szerint a tárca képes arra, hogy megvédje és karbantartsa a sírokat, felújítsa a “nemzetközi temetőben” található emlékműveket összhangban a nemzetközi egyezményekkel és a kétoldalú megállapodásokkal, melyeket Románia azokkal az országokkal kötött, amelyek hősei az Úzvölgyi temetőben nyugszanak.

A Mediafax úgy tudja, hogy a temető átvétele már a következő 30 napban megtörténik, ha valamennyi érintett fél egyetért vele.

A temető állami tulajdonba vételének a lehetőségét Viorica Dăncilă miniszterelnök is megemlítette szombaton.

A Romániában januártól újraindított Szabad Európa Rádió pénteken azt közölte honlapján meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy a temetőátalakítás ötlete éppen a védelmi minisztérium főtitkárától származik, aki még Kovászna megye prefektusaként kilátásba helyezte, foglalkozik majd az úzvölgyi sírkerttel.

A román védelmi tárca főtitkári tisztségét 2013 óta az a Codrin Munteanu tölti be, aki a Ponta-kormány Kovászna megyei megbízottjaként elindította a székely zászló elleni hadjáratot. Az egykori prefektus perek tucatjait indította el a székely zászlót kitűző önkormányzatok ellen. Gyakorlatát később Hargita, és Maros megye prefektusa is átvette és Kovászna megyei hivatali utódjai is folytatták. 2015-től a Dan Tănasă blogger által alapított Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) foglalkozik a magyar szimbólumok és feliratok elleni pereskedéssel.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. június 10., 18:43
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Tehát az veszi át aki mindezt megtervezte… mit szólsz ehhez rmdszke, mert nem érdemled meg, hogy nagybetűvel írjam nevecskédet…gyalázat, minek is vagytok ti ott egyáltalán!
    Ébredjetek fel gyerekek, ezek lassan eltörölnek minket…iskoláinkat elveszik…emlékműveinket lerombolják, vagy meghiusitják azok felújítását…lépten nyomon belekötnek anyanyelvi feliratainkba. Ébresztő… hiába várunk EU-s segítséget, el vannak foglalva Mohamedék honosításával és egyébként le se sz….k. Vagy mi lépünk vagy senki. Ennyi.

  • User
    Dátum: 2019. június 11., 10:40
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Miert kell uszitani a nepet?, anyira kell nekunk egy temeto? , nincs ma-holnap tiszta ihato viz mert nincsenek kanalizalt vezetekek a falvakban ezert miert nem gyulunk osze mi magyarok? , inkabb legyen temetonk es legyen helyunk de az mindegy , hogy a mezon szenyezik a traktoristak a foldet.. Ez a baj , hogy sok az esznelkuli ember es nekuk igy joll van.

    • User
      Dátum: 2019. június 11., 21:56
      ÉRTÉKELÉS: -1

      ,anyira kell nekunk egy temeto…’Hát az a helyzet ,hogy MINDEN kell nekik mindenkitől , mert ,noi suntem aici pe veci stăpâni’ érted ?a román állam mindent kihúz az emberek alól a rablóbanda politikusoknak elosztja a többivel lekenyerezi a multikat és eladja a ,nu ne vindem țara-t’ …és most figyelj vizestől főldestől hegyestől! Neked meg marad a bere la dozator meg a.moslék amit élelmiszernek neveznek.Azok akik ezzel etetik a népet jó helyekről hozatják az ételeket-italokat ahol nemrégi UTB vagy UTOS traktorokkal dolgoznak.Ai înțeles?