Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Uniós biztos: az Ukrajnából menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani a tagállamok között

Uniós biztos: az Ukrajnából menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani a tagállamok között Románia

Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között – jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.

Hirdetés
Hirdetés

Johansson azt mondta: „Vlagyimir Putyin orosz elnök seregei gyermekeket gyilkolnak, eddig 158 gyermek esett áldozatul az inváziónak. Ezeket a háborús bűnöket meg kell torolni” – hangsúlyozta. A biztos arra is rámutatott, hogy több mint kétmillió ukrajnai gyermek menekült el az Európai Unióba, ahol emberkereskedelem veszélye leselkedik rájuk. Mint mondta, Litvániában már 43 ukrán menekült gyermekkel kapcsolatban vizsgálódnak a hatóságok emberkereskedelem gyanújával. A biztos felhívta a figyelmet, hogy az EU több intézkedést is hozott ezeknek az eseteknek a megelőzésére: az Europol külön munkacsoportot hozott létre hogy figyelje az emberkereskedők tevékenységét, a hatóságok speciális kiképzést kapnak, az Európai Bizottság koordinációs tanácsot működtet. Johansson felszólította tagállamokat, hogy növeljék befogadóképességüket, különös tekintettel a fogyatékossággal élő gyermekekre, és a határvédelmi hatóságokat, hogy regisztrálják a kiskorú menekülteket. Dubravka Suica demográfiáért felelős uniós biztos azt hangsúlyozta: a menekült gyermekeket mielőbb nevelőcsaládok gondjaira kell bízni, és mozgósítani kell a tagállami gyermekvédő szolgálatokat.

Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselője szerint 680 ezer ukrán menekült érkezett Romániába, sokan közülük kíséret nélküli kiskorúak. A kiskorú menekültek integrációja elsődleges fontosságú, a román kormány kiváló munkát végez ezen a téren a helyi szervezetek segítségével – mondta. Felhívta a figyelmet, hogy Románia ukrán határ menti térségében jelentős ukrán kisebbség él, ebben a régióban biztosított a menekült kiskorúak számára az anyanyelvi oktatás. A tagállami hatóságoknak biztosítaniuk kell, hogy a gyermekek saját nyelvükön is boldoguljanak az adott országban, és támogatni kell az ukránajkú tanárokat is – hangsúlyozta Vincze.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. április 6., 11:30
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Ennek a banyának mániája az osztogatás…
    osztogatja a migránsokat(nem menekültek!)
    most gyerekeket …de milyen alapon fogja őket elosztani?Óriási pénzbe kerül ez is ,ki tudja a gyerek milyen környezetbe kerül…majd megindu a gyermekkereskedelem ,kiválasztás,eltűnés..
    Nehéz a helyzet ,a gyerekeknek a szüleik mellett.a helyük.De hogy jöhettek át a határokon csak úgy zsebredugott kézzel?
    Ez nem tűnt fel senkinek?