Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újraválasztották az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségébe Csomortányi Istvánt

Újraválasztották az Erdélyi Magyar Néppárt elnöki tisztségébe Csomortányi Istvánt Románia

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vasárnap tartott országos küldöttgyűlésén újraválasztotta elnökévé Csomortányi Istvánt, aki 2019 márciusa óta vezeti a pártot – tájékoztatott az EMNP sajtóirodája.

Hirdetés
Hirdetés

A tisztújító országos küldöttgyűlésre a koronavírus-járvány romániai fellángolása miatt hét különböző helyszínen gyűltek össze a küldöttek, és a helyszínek közötti élő internetes kapcsolaton keresztül vitatták meg a párt ügyeit.

Csomortányi egyedüli jelölt volt az elnöki tisztségre. A pártelnök munkáját alelnökként Brassai Hunor, Fancsali Ernő, Györgyi Attila, Kolcza István, Sándor Levente, Szabó Ottó, Tőke Ervin, Toró T. Tibor, Zakariás Zoltán és Zatykó Gyula segíti majd.

A pártelnök nyitóbeszédében elmondta: az EMNP-nek egy éve olyan helyszíneken is sikerült polgármesteri tisztségeket szereznie, ahol eddig nem volt erre példa, és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) kötött megegyezés következtében sikerült képviselőt küldenie a román parlament alsóházába. „Az erdélyi magyar nemzeti oldal megosztottságát sikerült végre felszámolnunk, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) létrehozásával pedig végre helyreáll a nemzeti oldalon belüli politikai egység” – jelentette ki.

A tisztújítás után Csomortányi István reményét fejezte ki, hogy a bíróság rövid időn belül bejegyzi az EMNP fúzióját a Magyar Polgári Párttal (MPP), és az ennek eredményeként létrejövő közös pártot, az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). Addig a két párt a bíróságon politikai szövetségként is bejegyzett Erdélyi Magyar Szövetség kereteiben folytatja az együttműködést.

„Haladunk tovább az erdélyi magyar önrendelkezés útján, közös erővel, együtt a magyarokért” – idézte a közlemény a megválasztott pártelnököt.

Mezei János, az MPP elnöke, az EMSZ társelnöke rövid felszólalásában rámutatott: az EMNP és az MPP vezetői belátták, hogy a múltbéli sérelmeket meghaladva egy új és közös jövő tervezésére kell összpontosítaniuk, egy pillanatra sem feledkezve meg az erdélyi magyar közösség érdekképviseletéről. „Felelősséggel tartozunk azoknak, akik megbíztak bennünk, s akik a mögöttünk álló választások alkalmával ránk adták szavazatukat” – hangsúlyozta Mezei János.

A küldöttgyűlést videoüzenetben köszöntötte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.

„Az EMSZ létrehozásával fontos lépést tettetek az erdélyi magyar egység megteremtésének irányába, s a legutóbbi romániai parlamenti választás alkalmával bizonyítottátok, hogy képesek vagytok – az alapvető nemzeti célkitűzések érdekében – az összefogásra” – fogalmazott Németh Zsolt.

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény értelmében Magyarország felelősséget vállal a határon kívül élő magyar közösségekért. „Ez ma már a hétköznapokban is megnyilvánul, hiszen az a támogatás, amit a magyar állam gazdasági támogatásként a kultúra, a szülőföldön maradás megőrzésének érdekében ad, mind azt szolgálja, hogy ez a nemzet valóban egységes legyen” – jelentette ki Szili Katalin.

Üzenetében Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke azt tartotta az EMNP hivatásának, hogy az erdélyi magyarság élő lelkiismerete legyen.

Toró T. Tibor az EMNP alapító elnöke hangsúlyozta: a Néppárt tíz éve nem engedi, hogy lekerüljön a politikai közbeszéd napirendjéről az önrendelkezés kérdése. Hozzátette: a fúzió után ez a feladat az EMSZ-re hárul.

A bukaresti törvényszék szeptember végén megalapozatlannak találta és elutasította az EMNP és az MPP fúziójával létrejövő Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) párt bejegyzését. Az EMNP és az MPP vezetői akkor kijelentették: mihelyt hivatalosan kézbesítik számukra a megindokolt bírósági határozatot, fellebbeznek ellene.

Az EMNP és az MPP fúziójáról 2020. január 18-án Csíkszeredában döntött a két párt küldöttgyűlése. A pártok döntéshozó testületei arról is határoztak, hogy az új párt az Erdélyi Magyar Szövetség nevet fogja viselni. Ugyanezen a néven a pártok politikai szövetséget is bejegyeztek a bíróságon, hogy a 2020-as önkormányzati választásokon már együtt indulhassanak.

Az EMSZ jelöltjei tíz erdélyi település, köztük két székelyföldi kisváros (Szentegyháza és Székelykeresztúr) polgármesteri tisztségét szerezték meg a tavaly szeptemberben tartott romániai önkormányzati választásokon. Az RMDSZ-szel történt megegyezés után a decemberi parlamenti választásokon két képviselőt juttattak az RMDSZ jelöltlistáin a román képviselőházba.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások