Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb ügyben gyanúsították meg Kövesit

Újabb ügyben gyanúsították meg Kövesit Románia

Újabb ügyben gyanúsította meg a romániai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ) Laura Codruța Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt csütörtökön, akit aznap választott hivatalos jelöltjévé az európai főügyészi tisztségre az Európai Parlament (EP).

Ezt maga a gyanúsított jelentette be Bukarestben több mint öt órát tartó kihallgatását követően. Kövesivel február közepén közölte a SIIJ, hogy hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítja, most pedig tudomására hozták, hogy egy másik – általa nem részletezett – ügyben is gyanúsítottá vált. A Mediafax hírügynökség értesülései szerint az újabb bűnvádi eljárás a – Kövesi által tavaly nyárig vezetett – korrupcióellenes ügyészség (DNA) túlkapásokkal és bizonyítékok hamisításával vádolt ploiești-i ügyészeivel áll összefüggésben.

Kövesi távozásakor ártatlanságát hangoztatta, az ellene indított eljárásokat pedig európai főügyészi kinevezése megakadályozását célzó lejáratási kampánynak minősítette. Azt állította, hogy csak az első ügyben kapott törvényes idézést, az újabb gyanúsítást  szabálytalanul, a védekezéshez való jogai megsértésével hozták tudomására. Úgy értékelte, nem véletlen, hogy egy tíz évvel ezelőtti történetet, amelynek kivizsgálása már két éve megkezdődött, éppen akkor melegítettek fel Bukarestben, amikor esélyessé vált az európai főügyészi tisztségre.

Hirdetés
Hirdetés

A SIIJ eredetileg hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsította meg Kövesit – a korrupcióellenes ügyészség (DNA) által korrupcióval vádolt, az eljárás elől külföldre menekült – Sebastian Ghiță volt parlamenti képviselő és médiamágnás feljelentése alapján. Ghiță azt állította, hogy Kövesi felkérésére 2011-ben ő fizette ki a nemzetközi körözés alatt álló, Indonézia által Romániának kiadott Nicolae Popa hazaszállításának 200 ezer eurós költségeit. Ghita szerint Kövesinek, aki 2011-ben Románia legfőbb ügyésze volt „senki sem mert nemet mondani”.

Kövesi ügyében Adina Florea, a SIIJ főügyészhelyettese jár el, akit a román igazságügyi miniszter kétszer is Kövesi utódjaként jelölt a DNA élére, de Klaus Johannis államfő következetesen megtagadta kinevezését. Kövesi emiatt elfogultsági óvást terjesztett be Florea, illetve az eljárást felügyelő SIIJ-főügyész ellen, de kifogásait elutasították.

Az EP házbizottságaként működő, úgynevezett Elnökök Értekezlete a három  versenyben maradt jelölt közül Kövesit találta legalkalmasabbnak az európai főügyészi posztra, annak ellenére, hogy a bukaresti kormány hevesen kampányol a román jelölt megválasztása ellen, arra hivatkozva, hogy Kövesi mandátuma idején a több száz román politikust rács mögé küldő DNA visszaéléseket követett el, a román igazságügyi miniszter pedig emiatt kezdeményezte és érte el Kövesi felmentését.

A leendő európai főügyészt az EU társjogalkotó szervei – a tagállamok kormányait tömörítő tanács és az Európai Parlament – közös megegyezéssel fogják kinevezni.

Hirdetés
Hirdetés

Kövesi: nem véletlen egybeesés

Nem véletlen egybeesés, hogy épp aznapra idézték be kihallgatásra a bírák és ügyészek által elkövetett törvénytelenségeket kivizsgáló ügyosztályra, amikor az Európai Parlamentben is döntéseket hoztak az európai főügyészi tisztségre pályázó jelöltekkel kapcsolatban – véli Laura Codruţa Kövesi.

A volt korrupcióellenes főügyész azt állítja, két éve folyamatosan meghurcolják a nyilvánosság előtt, és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) keretében működő Igazságügyi Felügyelet (IJ) is csaknem ötven alkalommal indított fegyelmi eljárást ellene. „Érdekes módon más ügyészek esetében nem közölték ennek az ügyosztálynak az ügyészei, hány eljárás van folyamatban ellenük. Én viszont a nyilvános térből tudtam meg, hogy 18 dossziém van. Ez esetben természetesen az ártatlanság vélelmének megszegésével történt a közlés” – mondta.

Kövesi szerint nem tekinthető véletlen egybeesésnek, hogy éppen arra a napra kapott idézést, amikor az Európai Parlament az európai főügyészi tisztségre pályázó jelöltekkel kapcsolatos döntést hozott.

„Úgy gondolom, szándékosan idéztek be mára, szándékosan akadályozták meg, hogy nyilatkozatot tegyek és tisztázzam a dolgokat, és szándékos volt az is, hogy beidéztek egy ügyben, s aztán arra ébredtem, hogy egy másik ügyben hallgatnak ki” – tette hozzá.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük