Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint száz kilométernyi autópályát adnának át 2019-ben

Több mint száz kilométernyi autópályát adnának át 2019-ben Románia

102 kilométernyi autópályát adnak át 2019-ben Romániában – ezt tervezi legalábbis a Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társaság (CNAIR), amely idén 100 kilométernyi sztráda átadására vállalkozott, de ennek valamivel több mint felét, 60 kilométert sikerült használatba adni.

Ha valóra válik az ígéret egy év múlva 915 kilométernyi autópálya lesz Romániában. A tervek szerint szalagot vágnak a Lugoj és Déva közötti sztráda 43 kilométer hosszú 3-as és 4-es szakaszain, ahol öt éve zajlanak a munkálatok. Átadnák a forgalomnak emellett az Szászsebes és Torda közötti 41 kilométeres szakaszt, valamint az észak-erdélyi sztráda 18 kilométeres szakaszát is.

Hirdetés
Hirdetés

Az azonban kérdés, hogy jövőre ki vezeti az autópályakezelőt, Narcis Neaga leváltását ugyanis már hónapokkal ezelőtt kilátásba helyezte Viorica Dăncilă kormányfő, aki azzal indokolta döntését, hogy a társaság nem tudta teljesíteni a kormány által kitűzött célt.

(Marosvásárhelyi Rádió)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások