Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Több mint 200 bűnügyi dossziét nyitottak az EP-választások kapcsán

Több mint 200 bűnügyi dossziét nyitottak az EP-választások kapcsán Románia

Az európai parlamenti választások kapcsán 217 büntetőjogi ügyiratcsomót nyitottak – derült ki Carmen Dan belügyminiszter keddi nyilatkozatából.

Hirdetés
Hirdetés

Carmen Dant kedden hallgatta meg a május 26-i választások kapcsán jelzett és a közbeszédben szóba kerülő esetleges rendellenességeket kivizsgáló parlamenti különbizottság. A belügyminiszter úgy nyilatkozott, a szaktárca alárendeltségébe tartozó intézmények kivizsgálásai nyomán 217 bűnügyi dossziét nyitottak az EP-választásokkal kapcsolatban, ebből 128-at választási csalás (jogtalanul leadott szavazás, egy személy többszöri szavazása, hamis személyazonossági igazolvány vagy hamis szavazólap használata) gyanúja miatt, 89-et pedig a szavazati jog gyakorlásának akadályozása, a választópolgárok befolyásolása vagy a szavazás titkosságának megszegése miatt. Egyetlen esetben folyik konkrét személy ellen a büntetőjogi kivizsgálás, az összes többi ügyben azt vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény (in rem vizsgálat). A 217-ből egyelőre 21 dosszié lezárását javasolták az ügyészségnek, további 196 kapcsán még folynak a kivizsgálások – tájékoztatta a parlamenti különbizottságot Carmen Dan.

Azt is elmondta, a legtöbb iratcsomót Bukarestben (31), valamint Giurgiu (22), Prahova (12) és Hargita (10) megyében nyitották választási csalás vagy más, választásokkal kapcsolatos bűncselekmény gyanúja miatt.

Nem a belügyminisztérium határozza meg a hazai szavazókörzetek számát

A belügyminisztérium nem határozza meg sem a hazai szavazókörzetek számát, sem a szavazópecsétek számát, és semmilyen feladta nincs a szavazókörzetek területén – szögezte le kedden Carmen Dan belügyminiszter a május 26-ai választásokon történt esetleges csalásokat kivizsgáló parlamenti bizottság meghallgatásán.

A tárcavezető szerint a szavazókörzetek számát a helyi hatóságok határozzák meg az Állandó Választási Hatóság (AEP) láttamozásával, és a belügynek semmilyen feladata sincs a választókörzeteken belül, nincs köze a táblagépek használatához és a szavazási részétel monitorizálásához sem.

„A belügy biztosítja a szavazóhelyiségek őrzését, biztosítja a közrendet a körzeteken kívül, megvizsgálja a választási jogszabályok esetleges megsértésével kapcsolatos panaszokat” – közölte Carmen Dan.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük