Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

FRISSÍTVE: Több mint 14 ezer juhval a rakterében süllyedt el egy hajó a midiai kikötőben

FRISSÍTVE: Több mint 14 ezer juhval a rakterében süllyedt el egy hajó a midiai kikötőben Románia

Veszélyesen megdőlt és félig elsüllyedt vasárnap, miután elhagyta a rakpartot Midia kikötőjében a Palaui Köztársaság zászlója alatt navigáló Queen Hind 3785 tonnás bruttó hordképességű hajó, amely 14.600 juhot szállított rakterében, legénysége pedig 22 szír állampolgárból állt, tájékoztatott a Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hirdetés
Hirdetés

A rendőrség szerint 11 óra 51 perckor érkezett segélyhívás az 112-es sürgősségi számra, amelyben a legénységnek a hajó fedélzetéről való kimenekítését, illetve egy vízbe esett tengerész kimentését kérték.

„A kikötői hatóságok kimentették a vízből a vízbe esett tengerészt, a legénység többi tagját pedig lemenekítették a hajóról és kivitték őket a rakpartra. A vízbe esett tengerészt orvosi ellátásban részesítették, a kórházba való szállítást azonban megtagadta” – tájékoztatott a Konstanca Megyei Rendőr-főkapitányság.

FRISSÍTÉS: Megkezdték a birkák kimenekítését

Vasárnap délután fél ötig mintegy 40 birkát menekítettek ki a fedélzeten lévő 14.600-ból, miután veszélyesen megdőlt és félig elsüllyedt vasárnap délelőtt Midia kikötőjében a Palaui Köztársaság zászlója alatt navigáló Queen Hind hajó.

Robert Robescu, a tengeri emberéletmentő ügynökség helyszínen lévő képviselője azt mondta: a hajó jobb oldala víz alá került, a mentést addig tart vasárnap, míg optimális látási viszonyok vannak, majd hétfő reggel folytatják.

A szakember elmondta: hét hajó és öt csónak is dolgozik a helyszínen, de egyetlen hatóságtól sem kaptak egy egységes mentési tervet, így mindenki saját belátása szerint jár el.

FRISSÍTÉS 2: Hétfőn is folytatódik a juhok kimenekítése

Folytatódik hétfő délelőtt a birkák kimenekítése a Queen Hind hajóról, amely vasárnap reggel veszélyesen megdőlt és félig elsüllyedt Midia kikötőjében, 14.600 állattal a rakterében – tájékoztat a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Anamaria Stoica szóvivő szerint azon dolgoznak, hogy a hajót ismét szintbe állítsák, hogy ismét elérhető legyen az alsó fedélköz, és az esetleg még életben lévő állatokat kimenekítsék. Eddig összesen 32 élő juhot hoztak ki a hajóról.

FRISSÍTÉS 3: A hajó kiszabadítására készülnek

A Román Hajózási Hatóság (ANR) arra készül, hogy kiszabadítsa a zátonyra futott Queen Hind hajót, amely rakterében 14.600 birkával megdőlt és félig elsüllyedt vasárnap a midiai kikötőben.

Az ANR által koordinált akció célja, hogy a hajót ismét szintbe állítsák, és egy operatív rakodóhelyre vontassák, ahol kimenthetők a még élő állatok, illetve elszállíthatók a vízbefúlt birkák tetemei.

Lucian Bode közlekedési miniszter elrendelte hétfőn egy bizottság felállítását, amely kivizsgálja a vasárnapi baleset körülményeit.

Laurenţiu Zanfir, az ANR igazgatóhelyettese elmondta: az akciót mihamarabb el kell kezdeni, mert rövidesen erős szélre vonatkozó figyelmeztetés lép életbe. Hozzátette: a balesetért a hajó kapitányát terheli a felelősség, ezért ellene már bűnügyi eljárást kezdeményeztek.

FRISSÍTÉS 4: Minden szükséges engedéllyel rendelkezett a hajó

Rendelkezett állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági engedéllyel a Queen Hind nevet viselő hajó, amely vasárnap reggel jobb oldalára dőlt és részlegesen elsüllyedt, rakterében 14.600 élő birkával – közölte az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Az intézmény hétfőn közleményt juttatott el az Agerpres hírügynökséghez, amelyben arról tájékoztat, hogy a juhokat állatorvosi felügyelettel terelték fel november 23-án és 24-én a hajóra, amelynek célállomása Szaúd-Arábia volt. A hajónak a Konstanca megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságtól volt engedélye élő állatok szállítására még idén márciustól, amikor az összes hatályban lévő, hazai és európai uniós törvény által megkövetelt ellenőrzést elvégezték. Az élő állatok szállítására vonatkozó szabályzat értelmében az illetékes állatorvosok ellenőrizték az állatokat, a hajót, valamint a kísérő dokumentumokat is, és megállapították, hogy a birkák egészségesek és szállításra alkalmasak, számuk pedig nem haladja meg az előírt mértéket: a hajón 5011 négyzetméteren 14.600 fiatal birkát szállítottak, amelyek átlagos súlya 47,46 kg. Ez azt jelenti, hogy 10 százalékkal kevesebb volt a hajón lévő juhok száma, mint a törvény által maximálisan megengedett – közli az illetékes hatóság.

A hajó megfelelő mennyiségű ivóvízzel volt ellátva, biztosított volt a szellőzés és a megfelelő felszerelés.

A vízi jármű röviddel indulás után megdőlt és részben elsüllyedt. A midiai kikötőben állatorvosok várták a kimenekített állatokat, és a katasztrófavédelem két határvédelmi hajóval, valamint civil szervezetek segítségével dolgozik a mentésen. Az életben maradt állatok egészségi állapotát leellenőrzik, majd közúton szállítják őket vissza az eredeti farmra. Eddig 33 juhot sikerült élve kimenekíteni.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások