Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tătaru: jelen pillanatban 1400 intenzív terápiás ágy van a koronavírusos esetek számára

Tătaru: jelen pillanatban 1400 intenzív terápiás ágy van a koronavírusos esetek számára Románia

Jelenleg 1400 intenzív terápiás hely van a covidos páciensek számára, és a következő két hét során további 280-at fognak használatba adni – nyilatkozta szombaton Iaşi-ban az egészségügyi miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Nelu Tătaru azt mondta: országszerte növelték az intenzív terápiás helyek számát a súlyos koronavírusos esetek számára.

Az egészségügyi miniszter felhívta a figyelmet, hogy tanácsos a betegség kezdeti fázisában felkeresni az orvost, nem akkor, amikor már súlyos a beteg állapota. „Jelen pillanatban 1400 intenzív terápiás ágyunk van a covidos esetek számára. A következő két héten további 280 ágyat fognak használatba adni” – mondta Tătaru.

Tătaru azt is közölte, növelik a mentősöknek járó bérpótlékot.

„A mentősök 55 százalékos pótlékot kaptak. Ez most 25 százalékkal egészül ki” – mondta az újságírók érdeklődésére Nelu Tătaru.

Azt is pontosította, hogy az emelés eredményeképpen a mentősök 80%-os bérpótlékot fognak kapni.

A teljes lakosság számára beszerezik a vakcinát

Az európai közösségen belül szétosztandó vakcina-adag 4,6%-át fogja Románia megkapni havonta – közölte az egészségügyi miniszter.

Nelu Tătaru elmondta, miután a koronavírus elleni oltások megkapják az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, elkezdődhet a szétosztásuk a tagállamok között. Románia része a szétosztandó adag 4,6%-a. Azt is hozzátette ugyanakkor: egyelőre senki nem tudja, mikor kerülnek forgalomba az oltások.

„Mi a teljes lakosság számára be fogjuk szerezni a vakcinát. Azt mondják, hogy abban az esetben immunizálódunk, ha a lakosság 60-70%-a be van oltva” – mondta a miniszter.

Nelu Tătaru emlékeztetett ugyanakkor, hogy péntek esti ülésén a kormány elfogadta a lakosság beoltásának stratégiájára vonatkozó kormányhatározatot. Ezt még a Biztonsági Tanácsnak is véleményeznie kell, majd jövő héten sajtótájékoztatón ismertetik. A stratégia a lakosság beoltásának minden lépését leszögezi a vakcina szállításától, átvételétől kezdve a tároláson és oltóközpontok működésén át a prioritást élvező kategóriákig.

„Közismert, hogy csak két módon válhatunk immunisakká a vírussal szemben: ha átesünk a betegségen, vagy ha oltást kapunk” – jelentette ki a miniszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. november 29., 14:49
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Kina 14 nap alatt több ezer férőhelyes korházat épített. Mi 8 hónap alatt amióta a koronavirus tart, mit csináltunk? 1400 intenziv korházi ágy kellene legyen csak a fővárosnak. 1400 korház kellene legyen az országban! De nalunk mi van? Csak korrupció

    • User
      Dátum: 2020. november 30., 9:59
      ÉRTÉKELÉS: -2

      Kórházat építhetsz, de személyzetet honnan szerzel? Kínában „könnyű”. Egyrészt nagy ország, bőven volt ember nem érintett helyeken. Másrészt ott ha azt mondják mész Vuhanba, akkor mész, nincs más lehetőség. Kicsit gondolkozzunk.