Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tătaru a szülőknek: ne kezeljék otthon antibiotikummal gyerekeiket a koronavírus ellen

Tătaru a szülőknek: ne kezeljék otthon antibiotikummal gyerekeiket a koronavírus ellen Románia

Az egészségügyügyi miniszter azt tanácsolja a szülőknek, orvosi ajánlás hiányában ne kezeljék otthon antibiotikummal gyerekeiket a koronavírussal való megfertőződés ellen.

Hirdetés
Hirdetés

A vasárnap Iaşi-ban tartózkodó Nelu Tătaru azt mondta, a SARS-CoV-2 vírussal megfertőződött gyerekek rendszerint tünetmentesek, vagy enyhe tünetek jelentkeznek náluk. Ilyenkor minden esetben konzultálni kell a családorvossal, hiszen megvan a kezelési protokoll minden korosztály számára, a betegség minden megnyilvánulási formájára.

„Nem kell antibiotikumot adni a gyereknek megelőzésképpen” – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve, minden esetben a családorvosnak kell felmérnie a gyerek állapotát, és ő dönti el, hogy milyen kezelésre van szüksége.

Nelu Tătaru szerint a gyermekek körében is nőtt az elmúlt időszakban a megfertőződések száma. A járvány elején a 0 és 19 év közöttiek a fertőzöttek 6,5 százalékát adták, most azonban nő az arány mind a 0-9 év, mind a 10-19 év közötti korosztály körében.

Az egészségügyi tárca hétfői tájékoztatása szerint jelenleg 241 koronavírussal fertőzött gyereket kezelnek kórházban, közülük nyolcat az intenzív osztályon.

A járvány kezdete óta 6.081 kilenc éven aluli és 13.132 tíz és tízenkilenc év közötti gyerek kapta el a fertőzést. Jelen pillanatig három kilenc év alatti és egy 10 év fölötti gyerek vesztette életét.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük