Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tătaru: 30-39 évesen, társbetegségek hiányában is bele lehet halni a koronavírusba

Tătaru: 30-39 évesen, társbetegségek hiányában is bele lehet halni a koronavírusba Románia

Azt üzeni az egészségügyi miniszter a koronavírus létezésében kételkedőknek, hogy látogassanak el a kórházak intenzív osztályaira és győződjenek meg róla, hogy olyan 30-39 éves betegek is belehalhatnak a fertőzésbe, akiknek nincsenek más betegségeik.

Hirdetés
Hirdetés

Nelu Tătaru a Digi24 televíziónak adott interjúban rámutatott, a szabályok és az óvintézkedések be nem tartása miatt nő a megbetegedések száma.

„Még nem vagyunk túl az első hullámon, még nem jutottunk oda, hogy visszatérjünk a majdnem normális életünkhöz, amit július végére, augusztus elejére jósolnak. Ez még az első hullám, és ha nem vigyázunk, két csúcsa is lehet ennek a hullámnak, és előfordulhat, hogy a második csúcs az elsőnél súlyosabb lesz” – mondta.

A miniszter hozzátette, a koronavírus létezésében kételkedők látogassanak el az intenzív osztályokra, és győződjenek meg róla, „hogy a vírus létezik, hogy a betegség létezik, hogy 30-39 évesen, társbetegségek hiányában is bele lehet halni”.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. június 30., 12:28
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nem értem erre a folyamatos ijesztgetésre miért van szükség. Ha olyan veszelyes ez a vírus, akkor az észrevehető és nem kell ennyire bizonygatni, hogy tényleg létezik.
    4 hónapja egyebet sem hallunk, csak azt, hogy a vírus milyen veszélyes és mindnyájan meg fogunk halni, ha nem fogadunk szót az okosoknak. Ja, és ha szót fogadunk, mindenki örök életű lesz.
    A sok intézkedés, jogaink megtépázása , a sok nyilatkozat töltögetés, büntetés állítólag a nagy hullám elkerülése végett volt, erre fel meg sehol sem tartunk. Sőt, ha netán lenne következő hullám, meg mindig nincsenek felkészülve erre az illetékesek. Mit csinaltak 4 hónapig? Ha ekkora a vész ?Na ez az, ami bűzlik. A vírus csak ránk veszelyes. Rájuk nem.
    Ne azok ijesztgessenek a vírussal, akik buliznak, buliztak a parlamentben, a maszkot az irodaasztalon a torta mellett tartják.
    Ennel veszelyesebb lesz annak a sok munkanélküli családnak az élete, akik kereset nélkül maradtak a nagy pandemia okán.
    Veszélyes az, hogy ha nem vagy kotonavírusos, a kórházból passzolnak haza pár napon belül, veszelyes az, hogy az egészségügyi személyzet lógatja a lábát, nem foglalkozik a beteggel, veszelyes az, hogy a kórházat alig lehet megközelíteni, a rendelők varótermeibe a beteg nem juthat be, hanem a lépcsőházban, az ajtó előtt nyomorogva várja, hogy kiadják a papírt, veszelyes az, hogy gyerekeink az elszigeteltségtől, online „tanulástól”, mindenfajta szemelyes, meleg baráti , tanari kapcsolatok híján zombikká válnak, veszelyes az, hogy közösségeink szét vannak zilalva, veszelyes az, hogy egymásra ellenségként tekintünk, veszélyes az, hogy öregeinket bezárjuk, minden emberi méltóságot nélkülöző bánásmódra ítéljük.

    • User
      Dátum: 2020. június 30., 15:19
      ÉRTÉKELÉS: 0

      A két hónap bezártság igenis segített, különben gyorsan más országok sorsára jutottunk volna. Időt adott. Elméletileg most legalább az orvosok felkészültebbek, vannak felszerelések is, tudják mire várjanak. Viszont minden attól függ hány ember kerül az intenzívre. Ha nem egyszerre fertőződik meg sok krónikus beteg, akkor nagyjából rendben van. Lesznek halálozások, de nem lesz katasztrófa. Viszont ha hirtelen ugrik meg a súlyos esetek száma, arra sehol nem lehet felkészülni rendesen. Erről szól az egész.
      Természetesen mindenki belátta, hogy a teljes bezártság nem működik hosszú távon, ezért lazítanak mindenhol, így itthon is, akkor is, ha ez az esetszám növekedésével jár, viszont nem mindegy mekkora a növekedés. Tényleg nem lenne nagy dolog kicsit odafigyelni, de sokan fütyülnek mindenre. Hogy ez most félreértés, félretájékozódás, dac, tagadás vagy mi, kb. mindegy, az eredmény ugyanaz: zárt térben, sok ember között a fertőzés (bármely fertőzés) gyorsabban terjed.
      Voltak és vannak gondok a probléma kezelésében, de attól, hogy a politikum rosszul reagált, a vírus nem tűnt el. Legtöbbet mi, az emberek tehetünk azért, hogy lassuljon a terjedés és emiatt közeledjünk az eddigi, „normális” életünkhöz.