Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tanügyminiszter: nincs szó a tanév befagyasztásáról

Tanügyminiszter: nincs szó a tanév befagyasztásáról Románia

Tévesnek nevezi és cáfolja az oktatási miniszter azt az információt, miszerint a szükségállapot bejelentése nyomán befagyasztanák a 2019-2020-as tanévet.

Hirdetés
Hirdetés

Monica Anisie keddi sajtóközleményében leszögezi, hogy sem a tanévet, sem az egyetemi évet nem kell majd megismételni.

„Arra intem a szülőket, pedagógusokat, tanulókat és egyetemistákat, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak, ne vegyék figyelembe az online teret elárasztó álhíreket. Nyugalomról és felelősségérzetről kell tanúbizonyságot tennünk, és biztosítom önöket, hogy minden hozandó intézkedésünk a tanulók és egyetemisták javát hivatott szolgálni. Nincs szó a tanév befagyasztásáról. A tanulóknak és egyetemistáknak nem kell megismételniük a tanévet vagy az egyetemi évet” – nyilatkozta Anisie.

A tárcavezető hozzátette, megérti az országos vizsgák előtt állók aggodalmait, ugyanakkor biztosította az érintetteket, hogy az oktatási minisztérium már dolgozik „egy sor világos és hatékony intézkedésen”. „Egyelőre legyünk felelősségteljesek, szolidárisak és folytassunk az otthon tanulást” – mondta még Monica Anisie.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 17., 20:11
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Kézdin egy hazafi petárdával akarta/vagy csak mondta,h megijeszti a hegyen túliakat és jó pár évet kapott terrorizmusért! Ilyen időszakban miért nem kapnak 15-20 évet az álhireket terjesztők?! Ja, h ro mániában élünk! A tanügyminisztérium 1 hét alatt mit tett a diákokért?! Sok iskolában a tanárok közösen már 5-6 napja online oktatnak, persze a diákok 70% nak „nem nyiccsa meg, nem toom csatolni, nincs nettem csak fésszbúúkkom stb” Fertőtlenítettek e a sulikban? Meszeltek e az utóbbi 10 évben?! Motorinán/gázolajon kívül látott e 1ebet a parketta?! Jaj, h margarint és zsírt mert anyu szendvicse nem röpült a kukáig!😁 Érettségi modellek még mindig nincsenek feltéve a kisebbség nyelvén az edu.ro n! A tanfelügyelőségnél mit tettek a diákok érdekében? Isjcovasna/articole recente! Tessenek csámcsogni,h milyen hozzáértők irányítanak!😎