Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogatni fogják az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt hátrányba kerülő vállalatokat

Támogatni fogják az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók miatt hátrányba kerülő vállalatokat Románia

Marius Budăi munkaügyi miniszter hétfői tájékoztatása szerint törvénytervezet készül az Oroszországgal szemben bevezetett szankciókat megsínylő romániai vállalatoknak nyújtandó támogatásról.

Hirdetés
Hirdetés

A miniszter a parlamentben úgy nyilatkozott, a tárca szakembereivel és a pénzügyminiszterrel arra a következtetésre jutottak, hogy „proaktívnak és nem reaktívnak kell lennünk”.

„Gyanítjuk, hogy lesznek olyan romániai vállalatok, amelyek megszenvedik majd az Oroszországgal szembeni korlátozások hatásait, amelyek valószínűleg az ellátási lánc terén lesznek érezhetők. (…) Olyan védelmi intézkedést akarunk kidolgozni, amely a munkavállalókra és a munkaadókra egyaránt vonatkozik, ez egy kicsit más, mint amit a Covid-19 világjárvány esetében alkalmaztunk” – mutatott rá.

Hozzátette, a tervezett intézkedések év végéig lennének érvényesek, és szükség esetén meghosszabbítanák őket.

„Szeretném minél előbb végső formába önteni. Legyen készen a jogszabály, ha szükség lesz rá. Vannak olyan vállalatok Romániában, amelyeknek orosz részvényeseik is vannak, illetve olyanok, amelyek Ukrajnából szerzik be a gyártáshoz szükséges különböző nyersanyagokat; gondok lesznek a beszerzésben” – nyilatkozta még a miniszter.

Eddig 223 ukrán menekült jutott álláshoz Romániában

Eddig 223 Ukrajnából érkezett menekült jutott álláshoz Romániában – közölte a munkaügyi miniszter.

Marius Budăi újságírói kérdésre válaszolva elmondta, 48 ukrán menekült az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség (ANOFM) közvetítésével jutott munkahelyhez, a többieket pedig közvetlenül alkalmazta munkaadójuk.

A miniszter szerint a menekülteket „termelés és szolgáltatások terén” foglalkoztatják. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük