Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Suceaván alakítanak ki európai humanitárius logisztikai központot

Suceaván alakítanak ki európai humanitárius logisztikai központot Románia

Suceaván, a repülőtér mellett alakítanak ki egy európai humanitárius logisztikai központot az ukrajnai háború miatt szenvedők megsegítésére – közölte Klaus Iohannis államfő szombaton délután, a szeretvásári ukrán-román határátkelőhelyen tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján.

Hirdetés
Hirdetés

Az államfő kijelentette: az európai polgári védelem ernyője alatt létrejövő humanitárius segélyközpont egész Európából és valamennyi nemzetközi szervezettől összegyűjti a segélyeket, és Ukrajnába vagy szükség esetén akár Moldovába szállítja ezeket.

Klaus Iohannis elmondta: szemügyre vette a logisztikai központ létrehozására kijelölt helyet. Hozzátette: az első szakaszban nagyon rövid időn belül kialakítanak egy kis méretű központot, és ezt később olyan mértékben megnövelik, amennyire szükséges. Megjegyezte: úgy értékelik, hogy a humanitárius katasztrófa kiterjed, és hosszú időre elnyúlik majd.

A logisztikai központról Nicolae Ciucă miniszterelnök is beszélt a szombati kormányülés után. Meggyőződését fejezte ki, hogy az Európai Unió fennhatósága alatt létrejövő központ összehangolttá teszi a segélyakciókat.

A kormányfő azt is elmondta: Románia eddig 51 millió lejt költött el az ukrajnai háborúval összefüggésben. Hozzátette: jövő héten az illetékes brüsszeli hatóságok elé terjesztik a kiadásokat összesítő dokumentumokat, és elkezdődhet a költségek megtérítése.

Nicolae Ciucă arról is beszámolt, hogy a kabinet megszabta az ukrajnai menekültek fejenkénti ellátási költségét. Az összeget az állam által biztosított szálláshelyeken napi 50 lejben, a más szálláshelyeken pedig napi 100 lejben állapította meg.

Dan Cărbunaru kormányszóvivő a kabinet szombati ülése után azt nyilatkozta, a miniszterelnök elképzelése szerint napi 20 lejt kapnának egy személyre mindazok, akik önkéntesen felajánlják otthonukat a menekülteknek. Az összeggel az élelmezési költségekhez járulnának hozzá a hatóságok.

A román határrendészet közlése szerint a háború kezdetétől szombat hajnalig 195 848 ukrán állampolgár lépett be Romániába, közülük 132 500-an el is hagyták az országot.

„Románia nem fog belekeveredni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba”

Klaus Iohannis leszögezte, Románia nem fog belekeveredni az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba.

Az államfő elmondta, a román hatóságok nem számolnak azzal a forgatókönyvvel, hogy Románia belekeveredik az orosz-ukrán konfliktusba, vagy hogy veszély fenyegeti. „Egy dolgot mondhatok: Romániában itthon vagyunk, ez a mi országunk és itt is maradunk” – nyomatékosította.

Iohannis hozzátette, arra utaló jelek sincsenek, hogy a Moldovai Köztársaságot veszély fenyegetné.

„Nekünk most az a szerepünk, amit itt látunk (…), segítjük a menekülteket, és segíteni fogunk azoknak is, akik Ukrajnában maradnak. Moldovával nagyon szoros a kapcsolatunk, és eltökélt szándékunk, hogy ott is közbelépjünk, ha humanitárius segítségnyújtásra lesz szükség” – jelentette ki.

(MTI/Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük