Az RMDSZ felmondta parlamenti együttműködését a kormánykoalícióval

Az RMDSZ felmondta parlamenti együttműködését a kormánykoalícióval Románia

Felmondaná a 2016-os decemberi választások után megkötött parlamenti együttműködését a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a szociálliberális kormánykoalíció pártjaival – közölte csütörtökön a Hotnews hírportál.

A PSD-ALDE kormányt rendszeresen bíráló ellenzéki sajtóorgánum értesülése szerint az RMDSZ eredetileg a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választásokat követően akart dönteni erről, de az úzvölgyi katonatemető körül kialakult botrány, a szövetség tisztségviselőinek meghurcolása miatt a magyar szövetségben felerősödött az elégedetlenség.

Az RMDSZ politikusai egyrészt azt kifogásolják, hogy a koalíciós pártok nem tettek mindig eleget a konkrét megállapodásoknak, másrészt a szociáldemokratákkal folytatott együttműködést nem fogadta jól a magyar közösség, ami hátrányosan érintheti az RMDSZ választási eredményeit – írta a Hotnews. A portál szerint a belső elemzések azt mutatják, hogy az RMDSZ támogatottsága 5 százalék alá esett és képviselet nélkül maradhat az EP-ben.

Az MTI megkeresésére az RMDSZ nem kívánta kommentálni a román sajtóban megjelent információkat.

A PSD-ALDE kormánykoalíció több törvényhozója átigazolt a választások óta a PSD-ből kizárt Victor Ponta volt miniszterelnök által alapított Pro Romania párthoz, így a képviselőházban a koalíció már csak az RMDSZ és a nem magyar kisebbségi frakció támogatásával tudja elfogadni a sarkalatos törvényeket. A szenátusban a PSD-nek egyedül is többsége van.

A két ház együttes ülésén a kormánykoalíció jelenleg 240 szavazattal rendelkezik, míg egy új kormány beiktatásához (vagy a tisztségben lévő megbuktatásához) 233 voksra van szükség. A mindenkori kormányt legtöbbször támogató nem magyar kisebbségi frakciónak 17 képviselője van.

A 30 törvényhozóval rendelkező RMDSZ nem tagja a kormánynak, de két és fél éve parlamenti együttműködési megállapodást kötött a kormánykoalícióval az előre egyeztetett törvénytervezetek kölcsönös támogatásáról és többnyire együtt szavaz a kormányoldallal.

FRISSÍTÉS: az RMDSZ megerősítette az együttműködés felmondását

Az RMDSZ a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt és a kormánykoalíció egyetlen kezdeményezését sem – tudatta csütörtöki hírlevelében az RMDSZ Kelemen Hunor szövetségi elnök állásfoglalását idézve.

Az RMDSZ számára a Csíkszentmárton alpolgármesterénél és a községházán tartott csütörtök hajnali házkutatással “telt be a pohár”. László Antal alpolgármestert a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székhelyén hallgatták ki.

“Történik mindez úgy, hogy a temető rongálásáért és a sírgyalázásért, illetve az etnikai feszültségkeltésért senkit sem vontak felelősségre, még csak eljárást sem indítottak a dormánfalvi polgármester ellen, aki az egész ügyet kirobbantotta”  – nehezményezte az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint a helyzet jogi értelemben világos: az úzvölgyi katonasírokra való törvénytelen ráépítkezés kimeríti a btk. sírgyalázásról szóló cikkelyének előírásait, míg az azt követő provokációk a gyűlöletszítás bűncselekményének fogalmát. Emellett a dormánfalvi önkormányzat közpénzből, engedély nélkül más önkormányzat területére történt építkezése hivatali visszaélésnek számít – tette hozzá.

Az RMDSZ elnöke leszögezte: egyértelmű kérésük ellenére a kormány nem tett határozott lépéseket a helyzet további elmérgesedésének megakadályozásáért. Úgy értékelte, az ügyben eljáró állami intézmények kettős mércét alkalmaztak, amit szintén a hatóságok és a PSD-ALDE kormány felelősségének nevezett.

“Sokadszorra fordul elő, hogy erdélyi magyar embereket másodrangú állampolgárként kezelnek. A kormány magatartását elfogadhatatlannak tartjuk etnikai, morális és politikai szempontból egyaránt. A kormánytól továbbra is azt várjuk, hogy állítsa helyre az eredeti állapotokat az úzvölgyi katonatemetőben és indítson eljárást hivatalból a dormánfalvi polgármester és mindazok ellen, akik feszültségeket keltettek” – idézte a hírlevél Kelemen Hunort.

Az RMDSZ az úzvölgyi katonatemető körül kialakult helyzet rendezéséig okafogyottnak tekinti a kormánykoalícióval megkötött együttműködési megállapodást.

(MTI)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások