Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Romániában a legmagasabb a saját lakásban élők aránya a világon

Romániában a legmagasabb a saját lakásban élők aránya a világon Románia

Globálisan Romániában a legmagasabb (96%) a saját lakásban élők aránya – áll egy brit ingatlanügynökség, a Property Rescue által készített tanulmányban.

A Business Review nevű üzleti portál által szemlézett tanulmány szerint Romániát a listán Szingapúr követi, ahol 90,8% a saját lakásban élők aránya, míg a dobogó harmadik fokán egy másik régiós ország, Szlovákia foglal helyet 90,3%-kal.

A tanulmány arra emlékeztet, hogy a rendszerváltást megelőző években még 70%-os volt az állami tulajdonú lakások aránya Romániában, viszont a kommunizmus bukása után a kormány az ingatlanok értékesítése mellett döntött. Az akkoriban lejtmenetben levő lej és a rendkívül magas infláció mellett így rendkívül sokan igencsak kedvező feltételek mellett vásárolták meg azokat az ingatlanokat, amelyekben addig éltek. Ez a folyamat pedig a legtöbb közép-kelet-európai országban hasonlóan zajlott, ezzel is magyarázható, hogy a brit vállalat által készített összehasonlítás szerint a lista első tíz helyét zömében régiós országok dominálják.

Hirdetés
Hirdetés

A Business Review cikke ugyanakkor arra is rámutat, hogy bár Románia  „a lakástulajdonosok országa”, a Világbank tanulmánya szerint a hazai lakások jelentős része rossz minőségű, javításra szorul és még túlzsúfolt is. A túlzsúfoltság egyik okozója, hogy a lakáshiány miatt a romániai bérlakáspiac gyakorlatilag nem létezik, így gyakori, hogy egy családban a családtagok számának bővülése ellenére is több generáció él együtt, mert szinte lehetetlen számukra az elköltözés.

Az említett tanulmány szerint a romániai lakások harmada nemhogy javításra szorulna, hanem még strukturális hibával is épült, ami igencsak súlyossá teszi a helyzetet, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a kontinensen Romániában az egyik legnagyobb a földrengésveszély.

A portál arra is kitér, hogy a problémák ellenére gyakorlatilag csak egyetlen olyan kormányzati program volt, amely próbálta kezelni a kialakult bajokat. A 2009-ben, a válság elmélyülésének évében indított Első lakás programmal azokat segítették, akik első lakásukat vásárolták meg. A kedvezményes hitellel a program indítása óta 220 ezer lakás talált gazdára, igaz, szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a nagyobb városokban a program hozzájárult az ingatlanárak emelkedéséhez is, így nem ártana kissé újragondolni.

(Transindex)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások