Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt az úzvölgyi katonatemetőben

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt az úzvölgyi katonatemetőben Románia

Román nacionalisták közel százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, a román hősök napján az úzvölgyi katonatemetőben, látványosan semmibe véve a járványügyi korlátozásokat – tájékoztatott a Székelyhon portál.

Hirdetés
Hirdetés

A rendezvényt Mihai Tîrnoveanu, a szélsőségesen nacionalista Calea Neamului Egyesület elnöke kezdeményezte a Facebook-oldalán. Az esemény ortodox papok által tartott vallási ceremóniával kezdődött. Ezúttal is felolvasták annak a 149 román katonának a nevét, akik egy – a román hatóságok által hivatalosan cáfolt – dokumentum szerint e temetőben nyugszanak.

Az ünnepségen beszédet mondott Constantin Toma, Dărmănești polgármestere és Mihai Tirnoveanu. A rendezvény koszorúzással és szeretetvendégséggel végződött. A sírkertben tavaly felállított emlékműnél Darmanesti rendőrfőnöke is koszorúzott.

Constantin Toma polgármester a közösségi hálón is közvetített beszédében a román nemzet újjászületésének jeleként értékelte, hogy visszakerült az értékek közé a hősök iránti tiszteletet.

Publicată de Mihai Marin Târnoveanu pe Joi, 28 mai 2020

Mihai Tîrnoveanu: az egy évvel ezelőtt június 6-án (Krisztus mennybemenetelének az ortodox ünnepén) tartott hősök napját idézte, amikor mintegy ötezer román érkezett a helyszínre, akinek a temetőbe való bejutását – fogalmazása szerint – „a piros-fehér-zöld élőlánc sem tudta megakadályozni”. A szónok szerint az Úzvölgyében elesett román katonák áldozata nélkül nem valósulhatott volna meg a román nagy egyesülés, és nem kerülhetett volna sor a trianoni békeszerződésre sem. Tirnoveanu köszönetet mondott a polgármesternek azért, hogy nem hátrált meg, és méltó harcot folytat Romániáért.

A Bákó megyei Dărmănești város önkormányzata tavaly áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Hargita és Bákó megye határán fekvő katonatemetőben, melyet korábban a székelyföldi Csíkszentmárton község gondozott. A tavalyi hősök napján, június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Az ügy több pernek a tárgyát képezi.

(MTI, fotó: Székelyhon/Pinti Attila)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. május 29., 7:45
    ÉRTÉKELÉS: 14

    Ezekkel nincs mit kezdeni, hiszen addig hamisitottak sajat tortenelmuket, hogy azt sem tudjak ,hogy sajat katonaik hol vannak eltemetve. Pelda ra a tegnap Tordan tortent esemeny, ahol a roman hosok napjan egy haromfos roman tisztekbol allo delegacio meg akarta koszoruzni a roman hosok emlekmuvet, de a tordai temetobe, az orosz katonak emlekmuvevel osszetevesztettek a dolgokat, igy a koszorukat az orosz katonak emlekmuvere helyeztek el. Pedig ezen az emlekmun oroszul van foltuntetve a katonak neve. Megertenem a dolgot, ha holmi analfabetakkal tortent volna ilyen, de rangos roman tisztekkel ?! Vagy talan ezek mind egyformak ?

    • User
      Dátum: 2020. május 30., 11:07
      ÉRTÉKELÉS: 7

      Meg ott volt az 5 agú csillag is…hogy kikért harcoltak?Hát a dicsőséges SzÚnióért miután jól bevodkáztatták őket meg aztán ott voltak mögöttük az CSEKA/ NKGB alakulatok akik azonnal kivégezték azokat akik meghátráltak.