Felhívás!

Repülővel fogják hazaszállítani az Olaszországban idénymunkát végző román állampolgárokat

Repülővel fogják hazaszállítani az Olaszországban idénymunkát végző román állampolgárokat Románia

Repülővel hozzák haza azokat a román állampolgárokat, akik idénymunkát végeztek Olaszországban, és megszűnt a foglalkoztatottságuk a bizonyos gazdasági ágazatokban történt leállások miatt – közölte az Agerpres hírügynökséggel a román külügyminisztérium.

A tervek szerint az első járat Torinóból fog indulni szombaton.

A közlemény szerint a külügyminisztérium és a szállításügyi minisztérium közösen keresi a megoldásokat a külföldön idénymunkát végző román állampolgárok hazaszállítására, hisz sokuk számára lehetetlenné vált a további ott-tartózkodás.

Az első csoportot március 21-én, szombaton utaztatnák haza egy charterjárattal. Az érintetteket idejében értesítik a részletekről – tette hozzá a szaktárca.

A külügyminisztérium ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy csak életbevágóan fontos ügyben utazzanak külföldre, illetve mielőbb térjenek haza külföldi utazásukról.

257 román állampolgárt hoztak haza csütörtökön

A külügyminisztérium csütörtökön lehetővé tette 101 román állampolgár hazatelepítését Portugáliából, 114-ét a Spanyolországhoz tartozó Teneriféről és 42-ét Marokkóból, tájékoztatott pénteken a szaktárca.

Az Agerpres hírügynökségnek elküldött közleményben az áll, hogy a külügyi és a szállítási minisztérium közös erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az ideglenes jelleggel külföldön tartózkodó és a koronavírus-járvány előidézte helyzet folytán a különböző államok által hozott megszorító intézkedések miatt ott rekedt román állampolgárokat hazahozza.

A külügyminisztérium ismételten felszólítja a román állampolgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetekben utazzanak külföldre, a turisták, vagy a külföldön ideiglenesen tartózkodó személyek pedig sürgősen térjenek haza.

A tárca felszólítja ugyanakkor a külföldön élő román állampolgárokat, hogy szigorúan tartsák be a befogadó állam által hozott intézkedéseket és javaslatokat, hangsúlyozva, hogy jelenleg nem ajánlott hazalátogatniuk, és az utazás is akadályokba ütközhet a tranzitállamok által meghozott esetleges határlezárási intézkedések miatt. A hazautazással emellett veszélyeztetnék az itthon levő családjuk és szeretteik biztonságát is, mutat rá a tárca.

(Agerpres)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. március 21., 20:36
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ma Kézdivásárhelyen hang és fényjelekkel leszorítón haladó zsandárautó között több mint tízennégy olasz, bákói, brassói rendszámú személygépkocsi vonult Bákó felé. Jó minta, kövessék a példát!

  • User
    Dátum: 2020. március 22., 20:34
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Elhiszem, hogy sokan a családjukert meg esetleg a hozzá tartozujukert akarnak haza jönni, viszont ez egy nagyon rossz döntés szerintem, ilyenkor ott kéne maradjanak ha már elmentek oda,en most őket be sem engedném az országba!!! Így persze, hogy Románia is tele lessz fertőzött emberekkel. Az is igaz, hogy a román sem az eszéről híres…. Volt baj, van baj éppen elég, s lessz meg ennél több is… Úgy néz ki 😔