Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Perelni készül Ludovic Orban a kormányt

Perelni készül Ludovic Orban a kormányt Románia

A közigazgatási bíróságon készül beperelni a kormányt Ludovic Orban, amiért elmulasztotta kiírni az időközi helyhatósági választásokat azon a több mint 40 településen, ahol megüresedett a polgármesteri tisztség vagy feloszlatták a helyi tanácsot.

Hirdetés
Hirdetés

Az ellenzéki Jobboldal Ereje (FD) elnöke pénteken a Facebook-oldalán emlékeztetett: az Állandó Választási Hatóság (AEP) már a múlt évben értesítette a kormányt arról, hogy vezető nélkül maradt több helyi önkormányzat. Ennek ellenére az akkori Cî?u-kabinet nem írta ki a törvényben előírt 90-napon belül az időközi választásokat az érintett településeken. „A választások kiírásának elutasítása a legsúlyosabb csapás a demokráciára” – írta a politikus.

A pártelnök közölte: pénteken iktatott egy panaszt a kormánynál. Ha pedig a Ciucă-kabinet továbbra sem fogadja el az időközi helyhatósági választások kiírásáról szóló határozatot, akkor a közigazgatási bírósághoz fordul ebben az ügyben. A bíróságtól kérni fogja azt is, nyilvánítsa semmisnek azokat az iratokat, amelyeket a 90 nap eltelte után írtak alá az érintett önkormányzatok ideiglenes vezetői. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük